A teológia végeztével már tiszta volt a kép, milyen szolgálati területen szeretne elhelyezkedni?

Édesapám példája miatt jó emlék élt bennem a gyülekezetvezető lelkipásztorságról, ez lett a szívem vágya. A gyakorlati helyemen, Kunszentmiklóson, majd később a kelenföldi református gyülekezetben is egyértelművé vált a számomra: szükség van arra, hogy valaki egy személyben képviselje a gyülekezetet, a lelkipásztor jelenlétére, hogy kapcsolatban legyen a testvérekkel és a még nem hívekkel is, így munkája nyomán Isten olyan közösséget szervezhessen, amely már másokat is kész bevonzani, tanítvánnyá tenni és szolgálatra küldeni.

A vidéki parókus teendői közé mint mély vízbe kerültem: adminisztráció, könyvelés, hétközi alkalmak, aktív diakóniai, ifjúsági szolgálat, és emellett minden egyéb lelkipásztori feladat. Eközben vettem észre: szeretem ezt a sokrétű vezető lelkipásztori szolgálatot.

Hangsúlyozza a vezető lelkipásztorságot. Miért nem elég Istent emberi főnökség alatt szolgálni?

Elég, azonban ami előny, az olykor hátrány is. A vezető lelkésszel a belső szobában, négyszemközt helye van a párbeszédnek, de nem a gyülekezeti tagok előtt éljük meg a konfliktusokat. A közös szolgálat nagy áldás lehet, azonban ha hosszú távon rosszul működik, veszélyforrás az egyénre és a közösségre is. Hálás vagyok, hogy beosztott lelkipásztorként nem volt különösebb gondunk a vezető lelkipásztor testvéremmel, barátom is Takaró János Lajos, viszont a kivétel erősíti a szabályt. Sokszor kisegítettük, megértettük egymást, hiszen mindketten fiatal, nagycsaládos édesapák, lelkipásztorok vagyunk, mégis sok mindent másképpen értettem, másra helyeztem a hangsúlyt. Ez nem ördögtől való dolog. Sosem szerettem Pál és Barnabás különválása történetének negatív megközelítését. Melyikük volt a hibás? Kinek volt igaza?

Inkább Isten csodája, hogy lelkileg testvérekként együtt mennek az evangélium ügyéért, viszont vannak olyan kreatív, elvi nézeteltéréseik, amelyek többnyire a személyükből, temperamentumukból fakadnak. Ezek nem jó vagy rossz, csupán létező dolgok. Barnabás magával akarja vinni Márkot, Pál meg nem. Isten felhasználja a különválásukat, és általuk két helyen terjed az evangélium. Nem kell egyformának lenni és feltétlenül együtt szolgálni ahhoz, hogy egy szívvel kövessük ugyanazt az Urat. Akivel pedig közösen végezzük a feladatot, azzal legyen meg az összhang.

A hívek körében kényes kérdés, amikor a lelkipásztor elhagyja a gyülekezetét. Hiszen a megnevezéséből is a hű pásztorra, Jézusra asszociálunk, aki oly mértékben elkötelezett, hogy az elkóborolt báránynak is utánamegy.

Jézus a jó pásztor, mi, lelkipásztorok, presbiterek elsősorban bárányok vagyunk, mi is őt követjük. Oda megyünk, ahova elhív, az a feladat- és hatáskörünk, amit ő meghatároz. Ezért voltam nyitott beosztott lelkipásztorként beszélgetni azokkal a gyülekezetekkel, amelyek felkerestek, és értettem meg, hogy Nagykovácsiban készített helyet Isten. Így csatlakoztam ehhez a nyájhoz, és ezután itt megyek utána az elveszett báránynak. Jézus úgy számol a kilencvenkilenccel, hogy jó helyen vannak, ott megtartani őket legalább olyan fontos, mint utánamenni az egynek. A hűség azt jelenti, hogy a nyáj minden tagjára odafigyelünk. Ha kell, a kilencvenkilencet tanítjuk az egyről, vagy fordítva, az egyet tanítjuk a kilencvenkilencről, és próbáljuk visszahívni a közösségbe. Ez a lelkipásztor feladata.

Fél hónapja szolgál Nagykovácsiban, milyennek ismerte meg az itteni reformátusokat?

A családiasság fogott meg elsőre. Minden korosztály képviselteti magát a gyülekezetben: nagypapák, nagymamák, anyukák, apukák menyekkel, anyósokkal és kisgyerekekkel. Vasárnaponként mintegy százan járnak templomba. Sok kisgyermekes él a településen, köztük jelentős számban nagycsaládosok. Az ide költözők miatt kertvárosias jelleget ölt a nagyközség, bár az itt születettek faluként hivatkoznak rá. Mindenki ismer mindenkit, köszön az utcán, számontartja a másikat. Ennek van hátránya is. De minek nincs árnyoldala?

A családnak is megvannak a hátulütői, nem a tökéletessége miatt szeretjük, hanem mert van nekünk. Jó kapni benne, és adni is jó. Azzal a céllal érkeztem, hogy a testvérek még inkább lelki családjuknak éljék meg a gyülekezetet, hogy még jobban megtapasztalják, milyen Jézus Krisztus közelségében az otthon melegébe, akár a terített asztalhoz megérkezni. Nagy hidegek vannak itt, a völgyben, milyen jó, ha valahová bekuckózhatunk. Nem azt jelenti, hogy nincs hideg, nem csöpög a csap, amit meg kell csinálni, hanem hogy van olyan hely, amely nemcsak ház, nemcsak templom, hanem a lelki otthonom is, ahol szeretek és szeretnek, és ez tölti meg lélekkel, valamint élettel.

Ha már család, az sokféle emberből áll. Hogyan szeretné a jövőben megszólítani őket?

Most is van baba-mama körünk, asszonyóra, az ifjúsági kör mellett gyülekezeti bibliaóra, havonta filmklub, többek között konfirmációs képzésünk és házaskörünk is. Még a férfiaknak szeretnénk igei alkalmat létrehozni, ahol tanulmányozzuk a Bibliát, átbeszéljük a kihívásainkat, ennek révén az életben is összefoghatnánk, segíthetnénk egymást akár a két kezünkkel is. A gyülekezet családosai, akik maguk is átérezték a helyzetünket, milyen gyerekekkel költözködni, megszervezték, és mindennap komatálat hoztak nekünk egy kis finomsággal, ebéddel. Így éltük át Istennek a gondoskodó szeretetét, amikor nem láttunk ki a dobozokból. Szeretném, ha a gyülekezet a megélt diakóniának, a mindennapi kegyelemnek és irgalomnak is a közege lenne. A helyzetem miatt könnyebben kapcsolódhatom a családokhoz: magam is fiatal férj, sokgyerekes családapa vagyok, annak minden örömével és kihívásával. Már emiatt is gyakran találkozom az emberekkel, amikor iskolába viszem a fiamat, vagy óvodába a lányaimat, akár a legkisebbikkel sétálunk a faluban. A református egyházban az Ige tiszta hirdetése a legfontosabb egy jól működő gyülekezetben, viszont fontosak a családlátogatások is. Már bemutatkoztam a polgármesternek, az általános iskola és az óvoda vezetőjének. A beiktatás előtti készülődésben szervezem a presbitereknek mint a gyülekezet példaképeinek a meglátogatását, utána az aktív szolgálókat járnám sorra, majd a névjegyzéken haladnék végig. Elsősorban nem lelkészként, hanem hívő emberként keresem őket, hiszem előbb lettem keresztyén, férj és apa, és csak ezután lelkipásztor.