A mózesi törvények rendelkeznek arról, hogy egyéni és közösségi vétek elkövetése esetén milyen módon kellett és lehetett áldozatot bemutatni az Úrnak jóvátételül. Minden esetben hibátlan állatra volt szükség az áldozathoz, a vétkesnek pedig igaz bűnbánatot kellett tanúsítania. Ahogyan a zsoltáros is írja: „igaz áldozattal áldozzatok, és bízzatok az Úrban!” (Zsolt 4,6). Isten népe történelme során nagyon sokszor nem vette komolyan a törvényeket és rendelkezéseket, és bár ,van ép hím állat a nyájában, mégis hitványat áldoz az Úrnak, ha fogadalmat tesz" (Mal 1,14).

Heti bibliai szakaszaink sorában Jeremiás próféta a következő kérdést intézi a néphez: „Mit akarsz, kedves népem, templomomban? Sok ravasz tervedet elérni? Szent hússal elhárítani a rád váró veszedelmet, és aztán jót nevetni?” (Jer 11,15).

A korábbi fejezetekből az is kiderül, hogy Isten népe más isteneknek tömjénezett, lopott, ölt, paráználkodott, hamisan esküdött (vö. Jer 7,8–9), vétett a tízparancsolat ellen, majd pedig elment a templomba áldozatot bemutatni. Azt mondogatta, hogy megszabadultam (vö. Jer 7,10), de közben ezeknek a vétkeknek az elkövetését ugyanúgy folytatta.

Ma is feltehetnénk a kérdést: egyénileg és közösségileg milyen céllal megyünk el az Isten házába? Meg akarjuk nyugtatni a lelkiismeretünket, vagy azért, hogy keressük az Úristen akaratát és szándékát? „Isten előtt a töredelmes lélek a kedves áldozat” (Zsolt 51,19), mondja a zsoltáros, az odaszánt szív és élet az Úr akaratának megértésén keresztül cselekvő hitté változik, amely észreveszi a másik nyomorúságát. Advent ünnepében azt az Urat várjuk, aki bemutatta helyettünk a tökéletes áldozatot, „mert ő engesztelő áldozat a mi bűneinkért, de nemcsak a miénkért, hanem az egész világ bűnéért is” (1Jn 2,2).