Boldi bá többször rajtakapta Menyust, hogy ott áll az ablaknál a csoportszobában, és a virágokat nézegeti, amelyeket nemrégiben együtt ültettek. Pontosabban a tejfölöspoharakat, amelyekbe a magokat elültették. De nemcsak nézegette, hanem sugdosott is nekik:

– Nőjél! Nőjél! Nőjél már! – mondta a tejfölöspoharaknak.

– Mit csinálsz, Menyus? – kérdezte Boldi bácsi.

– Segítek nőni a virágoknak! – válaszolta a gyerek büszkén.

– És mégis: hogyan?

– Hát szurkolok nekik! Amikor az ovis futóverseny volt, akkor eljöttek anyuék, ott volt apa is, meg Gergő, meg Sziszi, de még a nagyi is eljött a fájós lábával. És nagyon szurkoltak nekem. Még kiabáltak is, hogy hajrá, Menyus, hajrá, Menyus!

– És? Hogy sikerült a futóverseny?

– Majdnem megnyertem! – húzta ki magát a kisfiú. – Legalábbis apa azt mondta, hogy nem kellett volna sok hozzá, csak az, hogy megelőzzem azt az egy… kettő… három… nyolc… nem tudom… sok másik gyereket. Meg azt is mondta apa, hogy nem baj, hogy nem én lettem az első, mert a részvétel a fontos. Meg az, hogy kihoztam magamból a legjobbat. De tényleg! Úgy futottam, ahogy csak bírtam.

– És ebben sokat segített, hogy a családod szurkolt neked, igaz?

Boldi szélesen vigyorogva bólogatott:

– Hát persze!

– De attól nem tudtál gyorsabban futni…

– Hát… Nem – válaszolta a gyerek. – Vagy talán egy picit.

– Na látod, így van ez a virágoddal is. Szurkolhatsz neki, de attól nem fog gyorsabban nőni. Talán csak egy picit. A növekedésnek megvan az Isten által rendelt ideje. Nem lehet siettetni. Erről beszélt Jézus is, figyelj csak: úgy van az Isten országa, mint amikor az ember magot vet a földbe, azután alszik és felkel, éjjel és nappal: a mag sarjad és nő, az ember pedig nem tudja, hogyan. Magától terem a föld, először zöld sarjat, azután kalászt, azután érett magot a kalászban.

– Akkor nekem is sokat kell még aludnom, amíg kikel a virágom? – szontyolodott el a kisfiú.

– Igen, sokat – bólintott Boldi bá.

– Nem lehetne valahogy meggyorsítani? Mondjuk… ha megpiszkálnánk egy kicsit?

– Vannak dolgok, amiket nem lehet siettetni – rázta a fejét a lelkész. – Ha megpiszkálnád a magocskádat, lehet, hogy éppen elpusztítanád. Mert már mocorog benne az élet, és ha erőszakkal megbolygatod, akkor megsérülhet az a kis csíra, az a pici hajtás, ami elindult, hogy utat törjön a földön át a fény felé. A hited is így növekszik Isten országa felé. Nem lehet erőltetni, nem lehet meggyorsítani. A növekedést az Isten adja.

– Akkor nekünk nincs is semmi dolgunk? Csak hagynunk kell, hogy megnőjön jó nagyra?

– Azért ennél egy kicsit többre van szükség – nevetett Boldi bá. – A hited, akár a fa vagy a virág, csak akkor tud növekedni, ha megkapja mindazt, amire szüksége van. Most például fogd a locsolókannát, és öntözd meg a virágodat! De ne önts túl sokat, nehogy ellepje a víz! Ha csak szurkolsz, attól nem fog nagyra nőni.