Rovatunk a mindennap közösen olvasott Ige mellé kínál bibliaolvasó és -értelmező útmutatót, emlékeztető gondolatokat és magyarázó lelki táplálékot. Ezen a héten Karsay Eszter nyugalmazott református lelkipásztor, egyetemi oktató osztja meg velünk gondolatait.
Jó volna, ha megformált érvekkel, megalapozott fölvetésekkel só és kovász lehetnénk, illetve vonzó példa az értékválság és romló vitakultúra közepette – hangsúlyozza Volf Nagy Tünde, a Protestáns Újságírók Szövetsége elnöke.
Nem lehet a célunk azok vonzása, akik annyira szimpatizálnak a világgal, hogy a gyülekezetükben is annak tükröződését látnák szívesen. Jézus Krisztus evangéliumával azokat hívjuk inkább, akik vágynak arra, hogy megváltozzon az életük, és ne a világhoz igazodjanak.
Az út és a gondolat egyetlen módon találkozhat: ott és ahol az Isten rendíthetetlen Igéje összekapcsolja a kettőt, ahol a Krisztus üdvösséget munkáló útjával találkozik a mi utunk, és ahol a mi gondolatunkat átszövi az Isten szájából származó Ige, a Kijelentés.
Életemre visszatekintve azt látom, hogy annak lényegére nincs jobb meghatározás, mint ez a szó: kegyelem. A predestinációnak igaznak kell lennie, másként elképzelhetetlen lett volna, hogy egy ilyen csodálatos ember oldalán ötven éven át segítőtárs lehettem, gyermekeimet otthon nevelhettem – fogalmaz életútinterjújában a kereken százesztendős Szabó Árpádné Török Klára.
Egyre fontosabb a technológia használata, lehetőségeinek kiaknázása. Ezt felismerve indította el 2022-ben a református internetes és belső hálózati ügyintézési platform fejlesztését a Missziói Szolgálat. Hajdú Zoltán Levente szolgálatvezető főigazgató meggyőződése: ennek is az evangéliumi üzenet továbbadását kell szolgálnia.
E néven rendezik az ENSZ Conference of the Parties klíma-csúcstalálkozóját. Több mint kétszáz nemzet vezetői tanácskoznak. Az idei slágertéma: 2030-ig a megújuló energiaforrások bővítésének ütemét a jelenlegi háromszorosára kell növelni az éghajlatváltozás (+1,5 Celsius-fokon belüli) megállítására. „Egyetlen megoldás az energia- és anyagfelhasználás drasztikus visszafogása lenne. Ez azonban a gazdasági növekedés visszafordítását jelentené...”
Az imádság a lélek beszélgetése Istennel, azzal az Úrral, aki magát a lelket teremtette. Ebben a belső párbeszédben az ember a Teremtőjéhez fordul, megosztva vele vágyait, kérdéseit, örömeit és fájdalmait. A kommunikáció formája lehet kérés, könyörgés, hálaadás, dicséret vagy magasztalás. Most az imádság e heti gondolatait osztjuk meg, amelyek az Istennel való kapcsolat mélyítésére hívnak.
A Biblia közös olvasása nemcsak Isten üzenetének mélyebb megértését segíti elő, hanem közösségi élményt is nyújt, amely megerősíti a hívők közötti kapcsolatot. Az együtt töltött időt gazdagítják azok az elmélkedések, melyek közös gondolkodásra és párbeszédre ösztönöznek. Az e heti bibliai szakaszhoz Pap Ferenc írt jegyzetet, amely értékes iránymutatást nyújt a szöveg jobb értéséhez.
Kreatív, szeretetteljes, nyitott a budai református gyülekezet, ahol arra törekednek, hogy a ma emberét azon a nyelven szólítsák meg, amelyet megért. Csatári Bíborka lelkipásztor szerint a budai a kreativitás gyülekezete, szeretetközpontú és nyitott. – Nem csak az Isten iránti nyitottság nagyon látszik az embereken, az érdeklődés és a megértés is, és hogy valóban az Isten közelébe vágynak.
Azt szokták mondani tréfásan: nincs régebbi dolog, mint a tegnapi újság. Azonban a régi újságok, különösen a református sajtóorgánumok, kiadványok számos olyan gondolatot tartalmaznak, amelyek ma is érvényesek, tanulságosak és jövőbe mutatók. E rovatban ilyen időtálló elmélkedésekből idézünk. Ezzel a régi értékeket őrizzük, és a hagyományokat ápoljuk.
A filiszteusok nagyon szerették volna megtudni, miben rejlik Sámson ereje. Mert bizony elég sokszor tört borsot az orruk alá. Jó néhány filiszteust megölt, felgyújtotta a gabonájukat, Gázában meg, amikor csapdába akarták csalni, megragadta a városkapu ajtaját, kiszakította zárastul, a vállára vette, és fölvitte a hegytetőre.
– Nem csak idősebb testvérek térnek be, középkorúak is, és az idegenek többnyire szintén lelki békét keresnek, ha kimondatlanul is. A lelkészi hivatal igyekszik különbözni az állami hivataltól, értékrendjében és lelkületében az a legfontosabb, hogy a hozzánk betérőnek ne csak a fizikai, hanem a lelki szükségletét is betöltsük.
A mai emberben olyan sok kérdés összegyűlik. Megállás nélkül görgeti a telefonját, sokkolják a nagyképernyőn elé kerülő próbatételek, ám válaszok helyett egyre gyűlnek a kérdései. Megtelik, sőt túlcsordul velük az élete. A válaszadás és -keresés kényszere űzi-hajtja, egyre tovább.
A futball része az „ők” és „mi” elhatárolása, a küzdelem, a másik legyőzése. Jó esetben sportszerű körülmények között, de – tudjuk – sajnos az erőszak, a vulgaritás még mindig jelen van a lelátókon és azokon kívül. Ehhez képest a keresztyénség egyik legcsodálatosabb üzenete éppen az emberi törésvonalak meghaladásáról szól.
„…az embernek két, méghozzá különböző lényege van egy személyben: a halhatatlan lélek, mely a testtől elválva nem alszik el, nem vész el, illetve a halandó test, mely azonban az utolsó ítéletkor feltámasztatik a halottak közül, hogy azután az egész ember örökre vagy az életben, vagy a halálban maradjon.”
A református drogterápiás otthonnak gyűjtött idén a Pannonhalmi Bencés Gimnázium. Ezzel a szenvedélybetegséggel küzdők mellé állt, egyúttal példát mutatott ökumenikus szemléletből. Bencés és református személyiségek, segítők és szenvedélybetegségből gyógyulók a Szent Márton heti programokon találkoztak.
Rovatunk a mindennap közösen olvasott Ige mellé kínál bibliaolvasó és -értelmező útmutatót, emlékeztető gondolatokat és magyarázó lelki táplálékot. Ezen a héten Vladár Gábor nyugalmazott református lelkipásztor, teológiai professzor osztja meg velünk gondolatait.
A Magyarországi Református Egyházban hatévente lejár a választott tisztségviselők mandátuma, ilyenkor teljes körű tisztújítás kezdődik. Hogyan szólhat bele egy gyülekezet a püspök személyének megválasztásába, és miért húzódik hónapokon át ez a folyamat? A választási rend működésében és jogi hátterében Szemán Ákos, a Zsinat Jogi Bizottságának elnöke segít eligazodni.
Miközben fiatalok egy zsúfolt bárban ünnepelték az újévet a svájci Alpokban, az öröm percek alatt rémálommá változott. A crans-montanai Le Constellation pincehelyiségében pusztító tűz söpört végig, negyven ember életét oltotta ki, további száz tizenkilencen kritikusan megsebesültek. A végzetes esemény megrázta az egész térséget: az elnök az esetet az állam „legsúlyosabb tragédiái” közé sorolta, és ötnapos gyászt rendelt el.
A SzóTér mint egyházi közösségi tér programjai az egyetemisták konkrét élethelyzeteiből indulnak ki. A rendszeres lelki alkalmak mellett közösségi estek és workshopok is helyet kapnak, amelyek a hallgatók mindennapi döntéseire és bizonytalanságaira reagálnak. Társasjátékestek, kvízfejtések és filmvetítések váltják egymást – nem önálló eseményekként, hanem a közösségi élet természetes részeként.