„Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim – így szól az Úr” (Ézs 55,8). A háborúk híre miatti nyomasztó adventünk idején a tehermentesítő és felszabadító gondolatokat adó Úrra van szükségünk, akivel jó lenne kiutat találni világunk válságaiból.

Az út és a gondolat – emberi büszkeségünk tárgyai. Ha valaki megtalálja és járja a saját útját, és ha valakinek vannak önálló gondolatai, saját észjárása, és megtalálja életének értelmét, azt nagykorúnak, felnőttnek tartjuk. De tudjuk, az önálló gondolat válhat különcködéssé, sőt megbotránkoztató is lehet. A saját út és az egyéni életfolytatás is sok küzdelemmel jár, olykor nagy az ellenforgalom, és lassan haladunk, elakadások és veszélyek is előfordulnak. Isten adventi örömhíre arról szól, hogy van célba érő út és van megváltó gondolat az ember számára, de ez valami egészen más út és gondolat, mint ami belőlünk kitelik. Isten korról korra felülbírálja az ember útját és gondolkodásmódját. Elsőre olyan fenyegetőnek tűnik a próféta szava! Súlyos az elhangzó két nem. Nem értesülünk pontosan arról, hogy mik lehettek a gondolatai és tervei a fogságban levő választott népnek a száműzetésben, de Isten okkal emelt vétót terveikkel szemben.