Az, hogy újra adventet ünneplünk, tulajdonképpen új bizonysága annak, hogy mi várunk a felénk közelgető Megváltóra. Hogy ő útban van, jön, egyre közeledik, és minél inkább várjuk, annál közelebb van. „Álljunk ki az emberek sürgő-forgó sokaságából, fogjuk meg egymás kezét, és a templom magányos csendjében hajtsuk végre a várakozás nagy forradalmát, ahogy azt Simeon és Anna tette a jeruzsálemi templom pitvarában!” – fogalmazott Ravasz László egyik prédikációjában. Álljunk ki az emberek sürgő-forgó sokaságából! – szólít fel minket a néhai püspök. De hogyan is tudnánk ezt megtenni, amikor hetek óta adventi hangulatról és különféle kecsegtető ajánlatoktól zúg a média és a körülöttünk lévő világ!?

Az egyik MTI-hír szerint több tucatnyi turisztikai iroda csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez hazánkban, amelyben a négy adventi hétvégén több mint száztíz programmal várják az érdeklődőket, mégpedig úgy, hogy az „ünnepi várakozás időszakát országszerte adventi városnézésekkel, tematikus sétákkal teszik még meghittebbé”. Mindezt azért, hogy „az ilyenkor elérhető amúgy is gazdag programkínálat még színesebb és a karácsonyt megelőző hetek hangulata még ünnepibb legyen”, ezzel pedig „minőségi időtöltést" kínáljanak a családok számára. Tehát öntsünk még vizet a kicsorduló pohárba! De mit is üzent nekünk Ravasz? Nem szólt hangulatról, de még félreértelmezett minőségi időtöltésről sem. Arról sem, hogy forralt bort szürcsölve, jókat eszegetve sétálgassunk, miközben városi érdekességekkel ismerkedünk. Meghatározó jelentőségű a helytörténet, magam is kutatom, fontos a hagyományos gasztronómia, én is szeretem a finom ételeket, szükségesek a vidám, olykor hangosabb együttlétek, de a valódi advent lényege nem a gazdag programkínálatban rejlik. Ravasz arra hív minket, hogy elcsendesedve várjuk az ünnepet, Krisztus érkezését.

Szembejönnek velünk a különféle hangzatos adventek, miközben a keresztyének adventje évszázadok óta ugyanazt jelenti. Felkészülést Jézus Krisztus eljövetelére. Hogyan is írta Bod Péter egykoron? „Krisztusnak négy adventusa, eljövetele vagyon. Midőn a testben megjelent. Midőn a szívbe beszáll, és az embert megtéríti. Midőn halála óráján elmégyen az emberhez. Midőn eljő az utolsó ítéletre.” Gondolkozzunk el azon, hol tartunk: az első megtörtént, de eljutottunk-e a másodikhoz is? Azaz befogadtuk, befogadjuk-e Krisztust a szívünkbe, vagy a hangosan hangulatos előkészületek és talán a még zajosabb ünnepnapok elmúltával ürességet érzünk-e majd a lelkünkben? Tudunk-e az Igére figyelni?