Rovatunk a mindennap közösen olvasott Ige mellé kínál bibliaolvasó és -értelmező útmutatót, emlékeztető gondolatokat és magyarázó lelki táplálékot. E két héten Karsay Eszter nyugalmazott református lelkipásztor, egyetemi oktató (XII. 31-ig) és Vladár Gábor professor emeritus, a Magyarországi Református Egyház Doktorok Kollégiumának elnöke (2024. I. 1-től) osztják meg velünk gondolataikat.
Összefogott, rendezett közösségi és lelki alkalmat készítünk, amelyen azért az elcsendesedés mellett jut hely a szórakozásnak is – tájékoztat Bölcsföldi András lelkipásztor, aki először szervez óévbúcsúztatót a balatonszárszói SDG Konferencia-központban.
A Keresztelő a háttérbe szorult, de nem bánkódott: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem.” Lemondott a hírnévről, Jézus mégis a valaha élt legnagyobb embernek nevezte, és megkeresztelkedett nála. Ez az evangélium gyönyörű ellentmondása. Keresztyénként akkor találjuk meg az életünket, amikor elveszítjük Jézusért. Meghalunk, hogy éljünk.
Isten Igéje mécses, nem világítja meg a részleteket, de egyértelműen mutatja az Istennek kedves irányt, óv a veszélyes tévutaktól, Isten szemével láttatja velünk életünk eseményeit, szent összefüggésbe helyezve azokat, közben segít túllátni e világon az örökkévalóra. Jézus Krisztus ránk mutat: ti vagytok a világ világossága. – Steinbach József dunántúli püspök ünnepi gondolatai
Ne felejtsük el, hogy a karácsonyi evangélium nem választható el attól, ami nagypénteken és húsvétkor történt, hiszen az a Jézus, aki karácsonykor megszületett, ugyanaz a Krisztus, aki nagypénteken meghalt, húsvétkor feltámadt és megváltott bennünket – hangsúlyozza a vele készített interjúban Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke.
Akinek rendben az élete Istennel, annak nincs rejtegetnivalója. A világ romlása olyan nagy, hogy annál csak Isten szeretete nagyobb, és nem tesz mást, mint Fiában önmagát adja a világért. Isten szereti ezt a világot. Annyira szeret téged, hogy odaadta érted a Fiát! A karácsony ezt a szeretetet nagyítja fel, teszi világossá.
... élünk egész életünkben. Kicsi gyermekkorunktól reményteli ígéretekkel buzdítanak minket szülők és nevelők... Az ígéretek mozgósítják bennünk a készséget, hogy dolgozzunk, azok húznak és vonzanak fölfelé, hogy fejlődjünk, többek legyünk ma, mint akik tegnap voltunk. Isten ígéretei ébren tartották a választott népben a reményt, hogy a fogságból lesz szabadulás, de addig is dolgozzanak Isten jó akaratát keresve, és ahhoz igazodva építsék a jövőjüket.
A krisztusi megbocsátást nem lehet és nem szabad abbahagyni. Igaz ez a különbözőségek miatti önkéntelen súrlódásokra és az egymás és Isten ellen elkövetett bűnökre, mulasztásokra is. A meg nem vallott bűnök, mulasztások felszínre hozatala fontos, mert amit próbálsz a másik előtt titkolni, abba belefáradsz és az tovább is mételyezheti a kapcsolatot – szögezi le Tolnay Lajos szülész-nőgyógyász, keresztyén házassággondozó.
Keresem az ünnep ritmusát. Azt a tempót és lüktetést, amely természetes, mint a vajúdó nő fájásai, és amely valóban szül: új életet, találkozást, csodát. Isten a csendben és a lassúságban tud megérkezni, mondja egy lelkészismerős. Hát taposom a féket, hogy lehessen ünnep.
„Leltár miatt nyitva” – ezt kellene kiírnunk a szívünk ajtajára, nemcsak karácsonykor és újévkor, hanem már az adventi időszak kezdetétől, s az sem volna haszontalan, ha egész esztendőben ezt a táblát viselnénk a szívünk fölött. Persze csak jelképesen, mert a tábla csupán tetteink révén volna látható.
Ha jegyese, József úgy dönt, az áldott állapotban lévő nőt házasságtörés miatt megvádolhatta volna. E helyzetben benne volt a megszégyenülés lehetősége. Mária mégis igent mondott: „Történjék velem a te beszéded szerint!” A hitben járó, kegyelmet találó emberi élet igent mondott az Isten akaratára. Hatalmas példa ez mindenki számára.
Ki hallott még olyasmiről, hogy a prédikációírásba beleszóljon a gyülekezet? Hát a dunaújvárosi reformátusok – méghozzá Czeglédi Péter Pál vezető lelkipásztor kérésére tesznek így. Akkor lehet hatásos a bizonyságtételünk, ha a bennünk lévő hitet közérthetően osztjuk meg, ezért is jó gyakorolni – magyarázza a lelkész.
József Isten szavának meghallására összpontosít, nem önmaga kifejezésére, ahogy ezt a mai ember legfőbb céljának tartja. Ma a belső én olyan hangos, hogy kívülről nem hall meg semmit, különösen nem Isten csendes szavát. József bepillantást nyerhetett Isten szívének titkába, de ezt neki nem szétkürtölnie kellett az egész világban, hanem elrejtenie a világ elől.
Hiszem, az Isten a mai magyar társadalommal kezdeni akar valamit. Nem mondott le rólunk. A keresztyénség nem defenzív záró időszakban van, hanem élő, érthető üzenetet akar átadni a mai kor emberének is – állítja Hajdú Zoltán Levente lelkipásztor, Magyarországi Református Egyház Missziói Szolgálatának szolgálatvezető főigazgatója.
Merre vezet, milyen az utunk? A Jézus születését megelőző időszak és az ezt előrevetítő ószövetségi események is megmutatják, hogyan kell megtennünk a magunk életútját. Izráel fiainak leköltözése Egyiptomba, majd szabadulásuk, utazásuk az ígéret földje felé előrevetítette Jézus és szülei menekülését Egyiptomba és a hazatérésüket. Kiábrázolja a hívő ember útját is.
Igazi nagybetűs Anya Kovács Erika, bár elvárások, megfelelések és nehézségek az ő életében is vannak. A hit és a zene ezek feloldásában is segíti, mint ahogy a magyar identitás őrzését is a muzsika művelése jelenti számára. De mindehhez társ is kellett, akivel közösen alapították meg a BorzsaVári népi zenekart és tehetséggondozó szervezetüket. A mezővári Kovács házaspárral idézzük fel a kezdeteket és a reményeket.
Nézz körül életedben! Könnyen lehet, hogy a Világ Világossága köré olyan burkot, lámpaernyőt építettél, amely elhomályosítja a fényét, hogy ne világítson mindenhova olyan erősen. Így pedig, szinte észrevétlenül, a homály, a sötétség újra teret hódíthat benned. Kérd Isten segítségét, hogy ez a fénytompító ne fedje el életedben a Világ Világosságát!
A Szentírásban az angyalok Isten láthatatlan világának képviselőiként rámutatnak látható, tapasztalati világunk határaira, jelezve, hogy a hívő megértés valósága több, mint az emberi ésszel felfogható, lemérhető e világi valóság – mondja a vele készített interjúban Vladár Gábor. A nyugalmazott teológiai tanárt arról is kérdeztük, hogyan képzeljük el az angyalok munkáját a világban.
A szerves kultúra megismertetésében a gimnazista korosztállyal szerencsém volt. A Dóczy tanulóinak harmada településekről jár be, kollégista vagy határainkon túli. Érzékenységük, élettapasztalatuk közelebb van a földhöz, mint a városiaké – vallja Buka László művésztanár, Debrecen egyházi iskoláinak egyik legsokoldalúbb pedagógusa.
Nagyobb a titok annál, hogy Dávid utódai közül valaki világra jött, megszületett egy nép messiása, bár ez sem elhanyagolható. Generációk, nemzedékek láncolata elérte a célját. Nagyobb a titok ennél, megszületett az Ábrahámnak megígért utód, akiben megáldatnak a föld minden népei. A mindenki számára legfontosabb, a legszemélyesebb, minden ember Megtartója!
Gönc, a korábbi vármegyeszékhely a reformátusoknak különösen meghatározó: ott fordította le magyar nyelvre a teljes Bibliát Károlyi Gáspár, ott tartott zsinatot 1566-ban a formálódó református egyház, fogadta el Kálvin genfi kátéját és ott foglalt állást a helvét irányú reformáció tanai mellett. A felújított múzeum Károlyinak külön termet szentel. A létszámfogyás ellenére Jánvári Béla lelkész azon igyekszik, a gyülekezetnek családias, barátságos karaktere legyen.
Gyerekkorom karácsonyaira, a közös imádkozásokra, éneklésekre és a szerény ajándékok adta örömre visszagondolva – például egy négyéves koromban kapott, régóta vágyva vágyott, piros-fehér pöttyös labdára emlékezve – felidézem magamban első éveim nagyon különböző fenyőfáit is. Nálunk ennek a szép, illatos növénynek a gyógyító hatása is fontos téma volt.
Az advent a várakozás időszaka. Minden advent és minden karácsony újabb esély nekünk. Esély arra, hogy méltóképpen megemlékezzünk Istenünk jótéteményéről. És arra is, hogy jobbá váljunk. Ebben a várakozási időszakban, eleinkhez hasonlóan, tartsunk lelki böjtöt! Vizsgáljuk meg magunkat, felkészültünk-e kellőképpen arra az alkalomra, hogy Isten emberként közénk jött!
A Pozsonyban született Papp Györgyi férjével, Bőjtös Lászlóval 1956. december elsején menekültek el Magyarországról az Egyesült Államokba azzal a szándékkal, hogy hamarosan visszatérnek. A történelem ezt megakadályozta. Ám a diaszpóra szellemi motorjává váltak. Kilencvenévesen férje, a Magyar Baráti Közösség volt gondnoka szellemi hagyatékának feldolgozásán fáradozik.
Lesz reménység a reménytelenségben, mert Isten letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom, mert az elsők elmúltak. Ezt a világot várjuk, amelyben együtt leszünk Istennel és mindazokkal, akik az övéi, beleértve azon szeretteinket is, akiket e földön elvesztettünk.
Erdély tizenöt egyházmegyéjéből érkeztek a Kis-Küküllő bal partján fekvő Bonyhára, a felújított Bethlen-kastély hivatalos átadására, az Erdélyi Református Egyházkerület Nőszövetsége szervezte rendezvényre. Szőllősi Etelka régiós elnök elmondta: a felújítással, a programokkal a nőszövetség megőrzi Árva Bethlen Kata szellemét.
A bibliai időkben az utazás nehézkes és költséges volt, ráadásul veszélyes is. Máriának és a férjének, Józsefnek sem volt más választása, mint hogy elutazzanak Betlehembe, ahonnan József családja származott. Mária szomorúan kezdett hozzá a csomagoláshoz. Hamarosan megszületik a kisfia, akit nagyon vártak Józseffel. Mindent előkészítettek a születésére.
Az egymástól bő száz éve elválasztott egyháztestek istentiszteleti, tanbeli egységét, egyházi közösséggé szerveződését a ma reformátussága is örökségének tekinti – ez fejeződik ki a határokon átívelő testvérgyülekezeti kapcsolatokban, a közös szolgálatokban a diakónia és az oktatás terén.
– A fiatalok számára a közösség a legnagyobb hívóerő. Szeretnek együtt lenni, érzékelik, hogy jó találkozni. A fiatalok kapcsán az a nagy áldás, hogy ők egymást hívják az ilyen alkalmakra. A gyülekezetekben tapasztalható munkatárshiány nem érvényes a fiatal generációra. Lehet rájuk számítani az alkalom hirdetésében, szervezésében, levezénylésében.
Azt szokták mondani tréfásan: nincs régebbi dolog, mint a tegnapi újság. Azonban a régi újságok, különösen a református sajtóorgánumok, számos olyan gondolatot tartalmaznak, amelyek ma is érvényesek, tanulságosak és jövőbe mutatók. E rovatban ilyen időtálló elmélkedésekből idézünk. Ezzel a régi értékeket őrizzük, és a hagyományokat ápoljuk.
A Biblia közös olvasása nemcsak Isten üzenetének mélyebb megértését segíti, hanem közösségi élményt is nyújt, mely megerősíti a hívők közötti kapcsolatot. A heti bibliai szakaszokhoz Győri István írt jegyzetet, amely értékes iránymutatást nyújt a szöveg jobb értéséhez.
Az imádság a lélek beszélgetése Istennel, azzal az Úrral, aki magát a lelket teremtette. Ebben a belső párbeszédben az ember a Teremtőjéhez fordul, megosztva vele vágyait, kérdéseit, örömeit és fájdalmait. A kommunikáció formája lehet kérés, könyörgés, hálaadás, dicséret vagy magasztalás. Most az imádság e heti gondolatait osztjuk meg, amelyek az Istennel való kapcsolat mélyítésére hívnak.
Rovatunk a mindennap közösen olvasott Ige mellé kínál bibliaolvasó és -értelmező útmutatót, emlékeztető gondolatokat és magyarázó lelki táplálékot. Ezen a héten Fodor Ferenc, a Sárospataki Református Hittudományi Egyetem oktatója (XI. 30.) és Bella Violetta református lelkész, teológus (XII. 1–6.) osztják meg velünk gondolataikat.
Miközben Finnország Legfelsőbb Bírósága előtt tovább zajlik a sokak által bibliai perként említett eljárás, Päivi Räsänen Budapestre látogatott. Ügye történelmi jelentőségű Finnországban és egész Európában. – A modern korban valószínűleg most először fordul elő, hogy tulajdonképpen a Biblia kerül a vádlottak padjára: az ügy középpontjában a bűn fogalma áll és az áll, amit a Biblia tanít róla... – mondta el lapunknak a finn parlamenti képviselő.
Gyermek- és serdülőkorú sportolók számára létrehozott sportegészségügyi centrummal bővült a Bethesda Gyermekkórház. – Óriási az érdeklődés a családok és az egyesületek részéről is, hiszen gyermekek tekintetében ilyen komplex ellátást egyelőre nem végez más egészségügyi szolgáltató rajtunk kívül. Ezt felismerte a sportszakma is – tudatta Hajnes József stratégiai igazgatóhelyettes.
Az egyik legemlékezetesebb karácsonyestémet elevenítem fel. Az istentisztelet alatt is imádkoztunk beteg ismerősünk gyógyulásáért, a feloldódást az Úrhoz való fohászkodásban találtuk meg. Életét sikerült orvosa segítségével megmenteni, visszahozni őt a szerettei közé, és még számos évet élhetett meg. Ezért is éreztük úgy akkor feleségemmel együtt: Isten vezetett oda minket abban az órában, amint az ő eszköze volt a beavatkozást végző orvos kollégám is.