„Leltár miatt zárva” – gyakran olvastuk ezt a feliratot a boltok bejáratain az új évek első napjaiban. A szocializmusban általában év elejére időzítették az aktuális áremeléseket, ügyelve rá, hogy az emberek közérzete ne legyen még rosszabb a már megszokottnál. Ez a tábla ma már alig néhány helyre kerül ki, talán csak a kisebb üzletekre – az áremelés megtörténik egyetlen éjszaka alatt, és nem kell hozzá új év, elég egy világpolitikai esemény vagy új haszonszerző ötlet.

Az elmúlt években rafinált és nyugatról honosított akciók csalogatták a vásárlókat (nem a kötelező árcsökkentésre gondolok), s már régóta gyanakszunk arra, hogy ha a több hétre dagadó „fekete péntek” megéri a gyártóknak és üzleteknek, egész évben sem tennék tönkre őket a csökkentett árak. Nem beszélve arról, hogy rögtön karácsony után érkezik a téli árzuhanás, noha az sem mindegy, honnan esik harmadára valaminek az ára: ötezerről vagy tízezerről.

Nem ártana már a kiadás előtt leltárt készítenünk arról, szükség van-e rá, ha igen, megéri-e, helyettesíthető-e valami mással stb. (a „satöbbi” furfangjaival a gondos háziasszonyok nagyon is tisztában vannak, amikor a beosztást kell megtervezniük). „Leltár miatt nyitva” – ezt kellene kiírnunk a szívünk ajtajára, nemcsak karácsonykor és újévkor, hanem már az adventi időszak kezdetétől, s az sem volna haszontalan, ha egész esztendőben ezt a táblát viselnénk a szívünk fölött. Persze csak jelképesen, mert a tábla csupán tetteink révén volna látható. Karácsonykor önkéntelenül szeretetleltárt készítünk, néha palástolatlan büszkeséggel (amely eleve kizárja a szeretet alázatában megnyilvánuló őszinteséget), máskor szomorúan, a veszteség fájdalmával (noha ekkor is kereshetnénk a megbékélést az örömhír és a hozzá rendelt kegyelem tudatában)