„Az Úrnak félelme az ismeret kezdete, a bölcsességet és intést csak a bolondok vetik meg" (Péld 1,7) – hangzik A példabeszédek könyvének elején. Ismerjük és sokat idézzük a következő aranymondást is: „A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek a megismerése ad értelmet.” (Péld 9,10) Heti bibliai olvasmányaink között szerepel A példabeszédek könyvének nyolcadik fejezete, amely egyfajta bölcsességhimnusz, a bölcsesség bemutatása és dicsérete. A bölcsesség járja át, köti össze az egész teremtett világot, amely egyúttal Isten teremtménye és adománya az emberiségnek. A bibliai bölcsesség az ember szívében és lelkében lakozó valódi tartalmakat fedi fel: a bölcs ember Isten útjain jár, féli az Urat, házát sziklára építi, a bolond nem az Úr útjain jár, házát homokra építi (Mt 7,24–27).

A bölcsesség különleges módon megszemélyesítve, egyes szám első személyben beszél saját magáról: „Én, a bölcsesség, együtt lakom az okossággal, és nálam van a megfontolt tudás. Aki féli az Urat, gyűlöli a rosszat. A kevélyt és a kevélységet, a helytelen utat meg az álnok beszédet gyűlölöm. Enyém a tanács és a jutalom, én vagyok az értelem, enyém a hatalom” (Péld 8,12–14). Gyönyörű az is, ahogyan a bölcsesség születéséről, Isten általi teremtéséről vall: „Az Úr útjának kezdetén alkotott engem, művei előtt réges-régen. Az ősidőkben formált engem, kezdetben, mielőtt a föld létrejött.” (Péld 8,22–23)

Éppen ezért vezetheti el a bölcsesség az embert a teremtő Istenhez. „Ezért, fiaim, hallgassatok rám, mert boldogok, akik megőrzik útjaimat! Hallgassatok az intésre, hogy bölcsek legyetek, és ne hanyagoljátok el azt!” (Péld 8,32–33) Ígéretünk a most kezdődő böjti időben: „Mert aki engem megtalál, az életet találja meg, és kegyelmet nyer az Úrtól” (Péld 8,35).