Át kell gondolni a „cégfilozófiánkat”?
A fő veszély a transzcendens többlet elvesztése, elengedése. Ha kimosódik az egyházi életből, küldetésből, hogy felülről jövő erőforrással speciális szolgálatot végezzünk, elveszett minden, véli Kis Klára, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem gyakorlati teológiai tanszékének docense, aki a lelkipásztori hivatás most lezárult éve összegzéseként fejti ki gondolatait.

Egyetemi oktató, korábban gyülekezeti lelkipásztor, vallástanár, intézményvezető. Mi az oka, hogy azt szűrte le tapasztalataiból – és ezt egy nemrég tartott nyilvános előadásában is taglalta –, hogy az egyháznak vissza kellene találnia a „fókuszhoz”?
Gyakran hallom gyülekezeti lelkipásztoroktól, hogy úgy érzik, hivatásuk és szerepük nem fedi egymást eléggé. Rengeteg az elfoglaltságuk, és úgy érzik, arra van legkevésbé idejük, kapacitásuk, ami a hivatásuk lényege. Utóbbi – vagyis a fókusz – az volna, hogy emberek lelkével foglalkozzanak, mutassák meg másoknak az üdvösség útját, közvetítsék Isten szabadító, gyógyító jelenlétét, lelkigondozást végezzenek.
A lelkészek túlterheltségét hangoztatni már közhelyszámba megy, de hát ugyanerre panaszkodhatnak – joggal – az egészségügyi dolgozóktól kezdve az újságírókig nagyon sokan...
Igen, de az egyház olyan munkahely, amelynek speciális nehézsége, hogy kétarcú entitás. Van e világi létmódja, azaz intézmény, struktúra. Lényegében egy cég, amelyet működtetni kell, lehetőség szerint sikeresen. De az egyháznak van transzcendens valósága is. Az egyház Isten tulajdon népe, a Jézus Krisztusban hívők közössége, akiket Isten Szentlelke kapcsol össze. Ez olyan erős kötés, amely – gondoljunk az ősgyülekezetekre – szinte minden külső keret és struktúra nélkül is vitális közösséget teremt. Az említett kettősség folyamatos feszültséggel jár, ami éberségre, önreflexióra kell hogy késztessen és figyelmeztessen. A külső struktúra azért létezik, hogy támogassa, lehetővé tegye, akadálymentesítse azt a munkát, amelyet Isten végez emberek hitre jutásáért. A külső keret van a tartalomért, és nem fordítva. Ha a struktúra fenntartása felemészt minden energiát, ha emiatt megerőtlenedik a lelki munka, ha a gyülekezetnek lényegében már nem lelkipásztort, hanem közgazdász-menedzsert kellene keresnie, akkor itt az ideje átgondolni a „cégfilozófiánkat”.
Itt arra gondol elsősorban, hogy nem jut elég lelkész minden munkára, illetve nincs kellő mennyiségű profi segítőtárs egy-egy városi nagy ,gépezet" vagy éppen falusi elöregedett gyülekezet és szórványa élén, ahol egy embernek kell túl sok mindent tennie, lehetőleg szakszerűen?
Mindkettőre, és ezt nem oldja meg tökéletesen az, hogy - egyébként hiánypótlóan -— megjelennek a megfelelő szakirányú továbbképzések a lelkészoktatásban. De a közfeladatok átvállalásából adódó gondokról is beszélek.
Kedves Olvasó!
A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!