Elővettem Ravasz László 1953. márciusi prédikációját, amelyben a szószéktől megfosztott idős lelkipásztor elbúcsúzott a Kálvin téri gyülekezet presbitereitől. Azt mondta nekik: „Itt vagyunk egy döntő kérdés előtt: az Ige hirdetése és hallgatása a mai és a mindenkori református egzisztencia. Mindenkori, mert mi az Ige egyháza vagyunk.” Nem sokkal korábban egy istentiszteleten idézte a híres történetíró, Plutarkhosz velős elbeszélését, melyben valaki megkopasztott egy fülemülét, de bizony nagyon kevés húst talált rajta. Erre mérgében így szólt: te csak hang vagy, és semmi más. A lelkipásztor ehhez hozzátette: „Fiam, te csak Hang vagy, a Jézus hangja egy világviharban, és semmi más.”

A magyar nyelvű igehirdetés egyik legnagyobb formátumú művelője fél évszázados lelkipásztori szolgálat után, a kommunista diktatúra által kényszerű szilenciumra ítélve is az élő evangélium hangja maradt: leányfalui száműzetésében még hosszú évekig bibliaórákat, bibliamagyarázatokat tartott, vasárnapi iskolát vezetett, mindhalálig hű volt Pál apostolnak Timótheushoz intézett buzdításához: „hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő...”