Ha a templom kárpitja kettészakadt, és ezért szabad az út az Atyához, mégis miért kell Jézusnak esedeznie értünk?

Először saját példát mondanék. Kitartóan könyörögtem a családtagomért, aki válságos anyagi és lelki helyzetbe került. Minél többet járultam érte az Úrhoz, annál inkább rám nehezedett a kilátástalansága. Ekkor eszembe jutott, hogy Jézus jobban szereti őt nálam: az életét adta érte, és nem egy idegent akarok meggyőzni arról, hogy törődjön az elesettel, hanem Istent kérem, aki elkészítette a megváltását, és látja, érti a helyzetét. Megnyugtatott, hogy nem egyedül vagyok a fohászkodásban, hanem a pártfogóm, a kezesem a lehető legjobban képviseli az ügyemet az Úr előtt. Isten közösségi módon mutatja meg magát a Bibliában: Atya, Fiú, Szentlélek. Amikor imádkozunk, nem egy privát személyhez közeledünk, hanem a Szentháromság közösségébe lépünk be. Kettesben is élvezetes beszélgetni, de egy jó hangulatú körbe bekerülni talán még jobb. Másodszor: Jézus már befejezte a megváltást, a kereszten kijelentette: „Elvégeztetett!” Akár vissza is vonulhatna, kimaradhatna az életünkből, mégis azt kérdezte Páltól a Damaszkuszba vezető úton: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” Eszerint Jézus személyében élte át azoknak a keresztyéneknek a szenvedését, akiket a farizeus üldözött. Jézus közbenjárása nem olyan szükség, amely nélkül az Atya nem hallgatna meg bennünket, mivel a megváltottak közvetlenül is fordulhatnak hozzá. „Azon a napon az én nevemben kértek, és nem mondom nektek, hogy én kérem majd az Atyát értetek, mert maga az Atya szeret titeket, mivel ti szerettek engem..." – olvassuk Jézus szavait János evangéliumában. Mégis, Jézus részt akar venni az életünkben.