Mindannyian a remény rabjai vagyunk. Különleges érzés ez, változásra késztet. Kikényszeríti, hogy elhiggyük, a jobb, a több lehetséges. Értelmet ad a mindennapoknak. De hol lehet az a remény, amely élni akarásra sarkall? Hiszen ma mindenütt lehúz a reménytelenség, a kétségbeesés. Vajon ilyen életre teremtettünk? Mielőtt válaszolnánk erre a kérdésre, íme, egy másik: milyen lehetett az élet az első emberpár lázadása előtt? Létezésük támpontot ad az első kérdés megválaszolásához.

Ádám és Éva megtapasztalták Isten jó teremtését. Ha az isteni kinyilatkoztatás kezdetét nézzük, láthatjuk, hogy a testet öltött élet jó és kívánatos. A bűneset után, a bűn átkaként megjelenő halál bomlasztó. Az Édenen kívül külsőleg elsorvadunk. Életünk lehelete egy közeli vagy távoli pillanatban megszűnik. A bibliai szerzők azonban lényegében azt mondják, a halál kötelékével gúzsba kötöttek feltámadnak, és a szentek halhatatlan testben fognak lakni, hogy megtapasztalják azt az életet, amelyre teremtettek, amely még az Éden kertjének dicsőségét is felülmúlja. Lehet, hogy ezt a világot az élők földjének tekintjük, de a valóság ennél bonyolultabb. Ugyanúgy tarthatjuk ezt a világot a haldoklók földjének is.