Ha megkérdezik valakitől, hogy mik a tervei, igen sokféle válasz születhet, hiszen mindez attól is függ, hogy az illető milyen kisebb vagy nagyobb célokat fogalmaz meg, hogyan orientálja a választ az adott szituáció, és az sem mindegy, milyen időtávlatban gondolkodik. Kezdve akár a következő egy órával vagy azzal, hogy este szeretne korábban lefeküdni, mert másnap kipihenten akar ébredni; folytatva a másnappal, mert „fontos” feladatokat kell megoldania; sorolhatja a nyaralási terveit, és előretekinthet az őszre vagy a következő esztendőre.

Lehet három-, öt- vagy tízéves terve, fölvázolva maga előtt az odáig vezető utat is, mert tudja, hogy kellenek a célok, de nem árt, ha tisztában van azzal, hogy neki mit kell megtennie értük – egyúttal tehát az ars poeticája, a hitvallása keretei közé helyezi a célt és az utat –; vagy a most született gyermeke ágya fölé hajolva már eszébe juthatnak a leendő unokák. ...

A legtöbb ember nem így mondja ki, de amikor arra gondol, hogy boldogulni szeretne, ez azt is jelenti, hogy boldog akar lenni. Van, aki ezt a boldogságmondások tükrébe, más a kegyelem fényébe helyezi; az egyik az önátadás boldogságát vagy az Isten országába vezetőt keresi, a másik az öncélút és pillanatnyit; van, aki a boldogságot nem köti semmilyen határidőhöz, s van, aki feltételeket szab vagy alkut köt akár a sötétséggel is.