Őszinte...
... beismerésnek is felfoghatók az evangéliumok húsvéti híradásai, hogy a férfi tanítványok nem hitték el, Jézus él. Jánost kivéve nem voltak ott a kivégzésnél, a temetést mások intézték, a háttérből előlépett két férfi. Van, aki csak a temetéshez ért, az élethez, éltetéshez nem. A haldokló melletti virrasztáshoz sem, a tehetetlen, mégis békességes, szent érintéshez, kézfogáshoz, a feszült figyelemhez, amellyel a lélegzését az utolsókig hallgatom... Vajon meddig még?
...
Tudok még pár csepp vízzel szomjúságán enyhíteni, kendővel az izzadságot, vért letörölni, ott lenni... Elviselni, hogy már nem tudok semmit tenni, csak lenni, mellette roskadozni.
Az asszonyok ott álltak a kereszt alatt. Nem mehettek el. Hová is mehettek volna? Mi dolga lett volna a zsidó asszonyoknak az ünnep előestéjén? Tudjuk, sok minden. Előkészületek, amelyeket csak ők végezhettek el a családban. De ott és akkor nem számított semmi más, csak Jézus, a szenvedő Megváltó. A múlt szabadítása, a páska emléket idéz, éltetni kell azt a gyerekekért is, a jelen válsága és váltsága azonban most történik. Talán érezték? Vagy csak szerették Jézust. Ott maradtak. Látták őt kilehelni a lelkét. Példát kaptak arra, hogy így lehet - a lelkünket átadni az Atyának. A nők tudták, hogy ott volt a helyük. Nem a tűzhely mellett, hanem Jézus Krisztus lábainál. Elkísérték utolsó földi útján a két férfi mögött. Mint az elhunyt legközelebbi hozzátartozói. Nem volt nagy temetés. Csak két férfi és néhány asszony. Ők. Akik már-már megtörték a szombatot, a családi ünnepet is a hűségükkel és kitartásukkal. Nézték, hova teszik Jézus testét. József önzetlenül átadta a sírhelyét, ő még él(ni akar), ahogy lehet. Mert szembesült a megváltozhatatlannal, hogy elkésett, nem lesz többé alkalma e Földön Jézussal beszélni. Legalább a végtisztességet megadja a testnek.
A férfiak többször hallhatták Jézustól:
„Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és beteljesedik mindaz, amit a próféták az Emberfiáról megírtak. Átadják a pogányoknak, kigúnyolják, meggyalázzák, leköpik, és miután megostorozták, megölik, de a harmadik napon feltámad” (Lk 18,31–33). „Ők azonban semmit sem értettek ezekből” (34). Le merik írni az evangéliumok, hogy nem értették, és nem is hitték, amikor megtörtént. Üres fecsegés, amit a nők elmondtak (Lk 24.11).
Bizony, igazi beismerés a dokumentumokban, hogy a nők találkoztak először a Feltámadottal. Őszinte elismerése annak, hogy nők hirdették először az örömhírt. Mondták, amit láttak és tapasztaltak, nekik megmutatta magát a Feltámadott. Az Élet folytatódik.