Hosszú ideig nem tudtam mit kezdeni a böjt időszakával és a húsvét ünnepével sem. Felfoghatatlan volt számomra: valaki hogy szerethetett minket annyira, hogy ártatlanul elszenvedett oly sok mindent, amit mi érdemeltünk volna. Megváltva minket a bűntől, közelebb hozva bennünket az Atyához és ahhoz a sok áldáshoz, amelyet nap mint nap tapasztalunk. Reménységben, hogy Krisztus feltámadott a harmadik napon, úgy mi sem maradunk örökké a sírban, hanem feltámadunk, és helyünk van az Atyánál. A böjt időszakát éljük húsvétra készülve. Nemrég egy női áhítaton meg kellett fogalmazni, kinek mit jelent a böjt.

Sokat gondolkodtam – egészségügyben dolgozom, sokszor a húsvét is munkával telik, és így a böjt időszakát sem tudtam igazán megélni. Eszembe jutott a könyörgés szó, a lemondás, a várakozás, a bizakodás, az elcsendesedés. Majd azok az emberek, akikért böjt időszakában különösen is könyörgök. Néhány éve a böjt időszakában – amellett, hogy lemondok dolgokról –, mindennek célt is akartam adni, így ezeket felajánlom az Istennek áldozatként azokért, akiknek a megtéréséért imádkozom, akik fontosak nekem. S akkor eszembe jutott az is, hányszor fordul elő, hogy böjtölök és imádkozom, mégsem látok változást az életükben. Sőt néha még messzebb kerülnek az Istentől. Mert miközben én könyörgök értük, a gonosz is dolgozik, és mindent megtesz, hogy elválassza őket a kegyelemtől.