Mészáros Sándor és felesége, Emőke 1993 februárjától vették át itt a szolgálatot, amikor Vladár Gábor soproni lelkipásztor külföldi tanulmányútra ment. Autójuk nem volt, így hol busszal, hol vonattal tették meg az utat Győrből, hogy Sándor Igét hirdessen, Emőke orgonán kísérje az éneklést, majd látogassanak, hívogassanak. Sándor felnőttként, egyetemi oktatói állása mellett kezdte el a teológiát, és negyedévesként kapta a csornai megbízást.

A havi egy istentiszteletet korábban délután tartották, ám neki volt lehetősége délelőttre tenni, így sikerült jobban megadni annak rangját. – Szórványban vagy olyan helyen, ahol nincs református templom, nehéz tudni, hova menjen az ember. Nem találja a csillagos vagy kakasos tornyot. Az elrejtettség leplét vagy esetenként falát kellett áttörni – mondja a lelkipásztor. – Elődeim: Pataki Laci bácsi és Vladár Gábor idejében még nem volt hitoktatás, mert ha valaki mozgolódott, azt rossz néven vette a hatalom. Viszont mi már olyan időben kezdtünk, amikor az egyház és az emberek is felszabadultak a nyomás alól. Ezért a körülményért hálásak vagyunk Istennek! Úgy éreztük, ha picike is a közösség – méretben össze sem hasonlítható a győrivel –, de gyülekezet, amely él, ahol emberek vannak kérdésekkel, bajokkal, örömökkel, ezt éltetni kell. Egy percig sem volt kérdés, hogy itt legalább olyan szolgálatra van szükség, mint a nagy, nívós helyeken. Azzal kellett megküzdenünk, hogy az időt és a távolságot megoldjuk. Helyben vagy kocsival családot látogatni egyszerűbb, nekünk rá kellett szánnunk egy délutánt vagy délelőttöt.