„Mindenki tudja, hogy ennyi az egész. Az élet: csak arasznyi repülés földtől a földig…” – szól a fülemben az LGT dala, miközben Budapest leghosszabb körútján villamosozom. A zeneszót megtöri egy üzenet az unokahúgomtól: „Apu mélyaltatásban van, ECMO-gépre került, most vitte át a mentő a fővárosba.” A döbbenetből nem térek magamhoz, lejátszódik előttem a közös múltunk… – a fiatalságunk, édesanyám visszajövetele a Covidból, a többi ismerős felépülése. Vajon hány embernek jut még eszébe a járvány? Az említett esetet állítólag nem a rettegett vírus okozta, másik influenzavírus volt a tettes… A család többi tagja meggyógyult. Vele egy hétig kísérleteztek az orvosok, különféle antibiotikumokat hívtak segítségül, majd jöttek a gépek és az elmúlás.

Akarva-akaratlan eszembe jut a kérdés: az élet tényleg csak arasznyi repülés, és kész? Ennek a fiatal, életerős családapának ezt a sorsot rendelte el az Úr? Kinek mennyit mér? Vajon ő előre tudja, mi történik majd? Némelyeknek csupán percek jutnak, másoknak hónapok, évek, a szerencsésebbeknek akár egy évszázad is.

Nemrégiben láttam az Éljünk száz évig: A kék zónák titkai című minisorozatot. Egy amerikai újságíró húsz éve elhatározta, hogy megtalálja a hosszú élet titkát. Beutazta a világot, hogy a legkülönbözőbb kultúrákban élőkkel találkozzon. Dokumentumfilmjében azokat a településeket mutatja be, amelyek lakosai az átlagnál is tovább élnek: néhány filmszereplő a századik születésnapját is megérte.

A szép korúak történeteiből kiderült, hogy a hosszú élet titka nem elsősorban a diétákon és a vitamintablettákon múlik, hanem a kiegyensúlyozottságon. Szerintük az egészség megőrzésének titka a növényi alapú étrend, az alacsony intenzitású mozgás és a közösségi élet. De mi történik, ha felbomlik a közösség? Mennyit ér az élet a háborúk, az értelmetlen öldöklések idején? Naponta több százan halnak meg, válnak földönfutókká, magányosokká, betegekké nemcsak testileg, de lelkileg is… Kinek mit szán az Úr? Miért nézi el a háborús borzalmakat? Miért hagyja szenvedni a betegeket? Mit kínál azoknak, akik belefáradnak az életbe, és az önpusztítást választják, vagy az eutanázia csendes „altatását” kérik? Az élet valóban csak arasznyi repülés földtől a földig, és kész? Valóban csökken az emberi élet értéke? Sokan kapásból igennel válaszolnak; többek szerint nem volt ez másképp korábban sem.

A tűzoltóink, mentőseink, orvosaink naponta több száz életet mentenek meg, az elhunytak száma nemcsak változatlan maradt a korábbi évekhez képest, hanem fokozatosan csökken. Ez is tanújele annak, hogy az Úr velünk van, és működik. Ne veszítsük el a hitünket! Imáinkat fogalmazzuk meg még kitartóbban, még inkább egységben! Jeremiás próféta is így könyörgött: „Gyógyíts meg, Uram, akkor meggyógyulok, szabadíts meg, akkor megszabadulok…”