Neked van házi kedvenced? Vagy szeretnél egyet? Mondjuk egy teknőst, ugróegeret, hörcsögöt, tengeri malacot? Esetleg egy cicát vagy kutyust? Az az igazság, hogy mindegy, milyen kedves állatod van, biztosan nagyon ragaszkodsz hozzá. Hiszen ismered kölyökkora óta, te eteted, te ügyelsz rá, te viszed sétálni, esetleg az orvoshoz is. Lehet, hogy már hosszú ideje együtt vagytok, és úgy összenőttetek, mintha testvérek vagy rokonok lennétek.

Éppen ezért nagyon fájdalmas, ha a kis kedvencünk elvész. Mit tennél, ha egyszer csak azt vennéd észre, hogy megszökött? Először biztosan nagyon megijednél. „Vajon hol lehet? Mi történhetett vele? Csak nem esett valami baja?” – valószínűleg ilyesmiket gondolnál, és keresni kezdenéd. Először a lakásban néznél körbe. Ha teknősöd, hörcsögöd van, akkor jó eséllyel meg is találnád, hiszen ezek a kisebb állatok ritkán szoktak kiszökni a lakásból. De ha a kutyust vagy a cicát nem találod a lakásban, akkor bizony komolyan aggódni kezdesz. Főleg, ha a kertben sincs sehol. Mert az utcán rengeteg veszély leselkedik egy kis állatra. Főleg, ha forgalmas helyen laktok.

Biztos, hogy egy ilyen helyzetben a szüleiddel végigjárjátok a környező utcákat, hátha megtaláljátok az elkóborolt jószágot. Ha nincs meg, akkor talán plakátokat is készítetek, kirakjátok a fotóját a közösségi médiában, és felveszitek a kapcsolatot az állatmentőkkel. Mert nagyon szeretnétek megtalálni a kis kedvenceteket. És amikor végre meglelitek, ugyanolyan boldogok vagytok, mint az asszony, aki a drahmáját kereste. Emlékszel, ugye?

Jézus azt mondta, hogy Istennek mi ugyanilyen fontosak vagyunk, és aggódva keres minket, amikor eltévedünk tőle. Persze ő nem kutyusokról meg cicákról beszélt, hanem bárányokról. Jézus korában nem igazán voltak olyan házi kedvencek a zsidó családokban, mint nálunk. Az állatok azonban ott éltek velük és körülöttük, és nagyon fontosak voltak, hiszen ők jelentették a megélhetést, a gazdagságot.

A gazda vagy a pásztor ugyanúgy szerette az állatait, mint te a házi kedvencedet. Lehetett akár száz birkája is, mindet ismerte külön-külön, és nevükön is szólította őket. És igen, a bárányok is ismerték a gazdájukat vagy a pásztorukat, és hallgattak a hangjára. A pásztorok napközben a pusztában legeltették a nyájat, éjszakára azonban bezárták őket egy biztonságos karámba, hogy a vadállatok ne tudjanak kárt tenni bennünk. A pásztor ilyenkor megszámolta az állatait, hogy megvan-e mind. És ha csak egy is hiányzott, akkor otthagyta a többit a karámban, és annak az egynek a keresésére indult. Nem foglalkozott azzal, hogy este van meg sötét, esetleg vadállatok leselkednek mindenfelé. Meg akarta találni az elveszett bárányát. És tudod mit csinált, amikor megtalálta?

Éppen azt, amit az asszony, amikor meglelte az elveszett drahmáját. Összehívta a barátait, szomszédait, és így lelkendezett: – Örüljetek velem, mert megtaláltam az elveszett juhomat.