... az, aki újat akar kezdeni! A helyes emlékezés ugyanis nem nosztalgiázás vagy merengés a múlton, amely mindig kívánatosabb, mint a rideg jelen és a félelmetes jövő. Idős emberek csapdája, hogy megszépítik a régi időket, akkor is, ha nehéz volt a munka, mert nem voltak olyan csodaeszközök és -technikák, mint ma! Nem volt pénz, sem szabadság, nem volt annyi lehetőségük és választásuk, mint nekünk, így minden egyszerűbb volt. Mennyivel gazdagabbak vagyunk ma! Rabszolgáink vannak (gépeink), amelyek megkönnyítik és gyorsítják feladataink elvégzését. Hiába. Zúgolódunk a jelen hiányai, hibái miatt. Nemcsak a szépre kell emlékezni, még ha igaz volt is, hanem a valóságra, küzdelemre, bukásokra és kudarcokra is, ahogyan éltünk.

Akkor jó az emlékezés, ha hálaadás születik belőle Istennek az élményekért, minden sikerért. S ha ezeket nem csupán számlálgatjuk, soroljuk saját tetteinkként, hogy elkényelmesedjünk és visszasírjuk őket, hanem derűssé és alázatossá válunk tőlük. Benne volt a munkánk, de nem csak a mi érdemünk: ajándék a teremtő és gondviselő Istentől.

Akkor jó az emlékezés, ha van tanulsága is, ha a tévedéseinkre és mulasztásainkra is figyelmeztet. Arra, hogy ki volt velünk, ki tanított és vezetett, és ki szabadított meg a kétségekből és a reménytelenségből. Arra, hogy ki váltott meg értelmetlen, pusztító szenvedélyekből, a bűntől, félelemtől és a haláltól.

Van megmentő emlékezés. Az, amikor elromlik a házasság, a felek idegenül néznek egymásra, aztán tudnak emlékezni, milyen volt az első szerelem boldogsága, miért is döntöttek egymás mellett, léptek szövetségre. Megmentő emlék a tékozló fiúnak a disznók vályúja mellett, amikor magába száll és visszaemlékezik az otthonára, ahonnan jött. „Az én apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én pedig itt éhen halok!” (Lk 15,17) Ez a felismerés vezeti arra, hogy ha túl akarja élni a súlyos tévutat, vissza kell fordulni és megkeresni élete megoldását, a folytatást. Hazamegy és bevallja, hogy tévedett. Az efezusi gyülekezet szorgalmas, tevékeny, hívő életet él, Jézus mégis azt mondja nekik: „…az a panaszom ellened, hogy nincs meg már benned az első szeretet. Emlékezzél tehát vissza, honnan estél ki, térj meg…” (Jel 2,4–5) Emlékeztet Isten szeretetére és arra, hogyan válaszoltak rá. Emlékeztet a kapcsolatra: kihez tartoznak.

A megmentő emlékezés nem a régi hangulat felidézése, hanem életre hívás, megment a kihűléstől, megszürküléstől, rutinosságtól, unalomtól, megmerevedéstől, amely kísértésbe és halálba visz. Aki változást, életet akar, emlékezzék!