A Genezáreti-tó a Teremtő keze munkájának egyik ékes és hasznos bizonyítéka volt nekik, hiszen nemcsak gyönyörűséggel töltötte el őket, de kenyeret is adott nekik, pontosabban halat, amelyet a piacon eladhattak, és kenyérnek valót vehettek belőle. Ugyanis a becsületes foglalkozásuk szerint halászok voltak mindahányan: Simon Péter, a testvére, András, Jakab és János, a Zebedeus-fiak és a többiek, akik Kapernaumban, Magdalában, Korazinban, Betsaidában vagy másutt, a Genezáreti-tó környékén születtek.

Tisztességes, családos emberek, mégis éjszakai életet éltek, mivel halászni csak akkor lehetett. Összeszedték a hálóikat, ki-ki beült a maga hajójába, ketten-hárman egybe, és a Mindenható kegyeibe ajánlották magukat. Halk csobbanások kísérték útjukat. Simon Péter és a fivére, András ismerték a halászat minden csínját-bínját, ezen az éjszakán mégsem akart nekik sikerülni semmi.

Akárhányszor kivetették a hálóikat fogásra, mindannyiszor üresen húzták azokat vissza. Ilyen balszerencse ritkán érte őket, talán még soha, de most csak a toldozott-foldozott, víztől csöpögő üres hálót tapogathatták az éjszaka sötétjében. – Böjtöltet bennünket a Magasságos, áldott legyen a neve – tette hozzá hamar Péter. – Bizonyára jó oka van rá. Nézzünk a lelkünkbe, testvér, vizsgálódjunk egy kicsit, biztosan elkövettünk valamit, amit nem kellett volna, és nem követtük el azt, amit kellett volna – fejtegette, mert egyszerű halászember létükre is szívesen beszélgettek mindarról, amit nem is olyan régen még a széderben tanultak. Leginkább a Messiás eljövetelének kérdése foglalkoztatta őket. Némelyek azt állították, hogy a názáreti rabbi volna az, aki nem úgy beszél, mint az írástudók vagy a farizeusok, erő és hatalom van a szavában, a megbocsájtást hirdeti, és gyógyítani is tud.

Lassan megvirradt, az ég lámpásai egyszerre aludtak ki. A part immár a szemük láttára benépesült emberekkel, hajókkal, hálóikat tisztogató halászokkal és néhány kosárnyi hallal. Amint a part közelébe értek, egy férfiúra lettek figyelmesek. Köréje gyűltek az emberek és érdeklődve hallgatták szelíd, dallamos beszédét. Amikor már szorongatni kezdte a sokaság, kilépett közülük és egyenesen Simon Péterék hajója felé közeledett, akik éppen a hálóikat mosták, tisztogatták a part közelében.

A férfi udvariasan, salommal köszöntötte őket és kérte, hogy vigyék egy kicsit beljebb, beszállt a hajóba, leült és tanítani kezdte a sokaságot. „Miután abbahagyta a beszédet, ezt mondta Simonnak: Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálóitokat fogásra! Simon így felelt: Mester, egész éjszaka fáradoztunk ugyan, mégsem fogtunk semmit, de a te szavadra mégis kivetem a hálókat. Amikor ezt megtették, olyan sok halat kerítettek be, hogy szakadoztak a hálóik" (Lk 5,3-6).

Repesett a szívük a boldogságtól a hatalmas zsákmány láttán, nem sejtették még, hogy ezután már nem csak halakat fognak halászni.