Bár a „boldog új évet” köszöntés ebben az időszakban megszokásszerűen hagyja el a szánkat, érdemes elgondolkodni azon, valójában mit is jelent a boldogság. A remény rabjai című filmdráma egyik megható jelenetében az ártatlanságáért makacsul küzdő főszereplő, Andy, akit Tim Robbins alakít, bezárkózik a börtönparancsnoki irodába, feltesz a lemezjátszóra egy korongot, és mellé helyezi a hangosbeszélő mikrofonját. Az opera gyönyörű zenéje a hangszórókon át kiárad az egész börtön területére. A fogvatartottak és az őrök átszellemülten hallgatják. Kézzel tapinthatóan megáll az idő. A váratlan esemény hatására a Morgan Freeman által megformált rabtársából – Redből – átható érzések fakadnak fel: „A mai napig fogalmam sincs, miről dalolt az a két olasz nő… De az az igazság, hogy nem is érdekel.

Valami olyan szép dologról énekelhettek, melyet nem lehet csupán szavakkal kifejezni, és amibe belefacsarodik a szíved. Állítom, hogy azok a hangok magasabbra és messzebbre szárnyaltak, mint amelyekről valaha is álmodtunk. Mintha egy gyönyörű madár szállt volna a kalitkánkba. Nyomban leomlottak a falak, ha csak egy rövidke pillanatra is […], a legutolsó ember is szabadnak érezhette magát.” A zene felszabadította a foglyokat, egy jobb és létező valóság érzéseit keltette bennük.