... inflációját éljük már régóta. Ki hisz ma már a szavaknak? – legyintünk kiábrándultan. Ígérgetünk, hencegünk, kritizálunk, nagyokat mondunk – magunk sem hisszük. Gyűléseken, év végi és évkezdő értekezleten, konferenciákon, egyházban és társadalomban, családban és társaságban szónokolunk, kopott és értéktelen szóáradatokkal fárasztjuk egymást és magunkat. Időpazarlás és tékozlás az, amikor „mondjuk a semmit” – ahogyan Zsindelyné Tüdős Klára szokta jelölni kíméletlen kritikával. Néha jobb volna csöndben maradni, együtt hallgatni, várni a szóra, az Igére.

Amikor a nagy mondanivalót hordozó teremtésről és őstörténetekről adtak tudósítást Isten emberei, a szónak még volt hitele, ereje. Nem volt más kommunikációs eszköze az embernek. Ma a képek, filmek, videók korszakában már sokszor hathatósabbnak tűnik, és mutatósabb az, amit látunk, mint amit hallunk. Kevés már a szó, az igehirdetés? Pörögnek, villognak az interneten a képek, amelyeket már másodpercekben mérnek a kutató szakemberek, mert a fiatalok nem akarnak vagy nem is tudnak hosszabban figyelni. Mégis… Isten a beszéd, azaz az Ige teremtő hatalmát, energiáját használta. A szó testet, anyagot, lelket átható erejével formálta és formálja folyamatosan a világot. Ezt a mindent átalakító képességet adja ma is az embernek, amikor az imádságaihoz szavakat keres örömre és fájdalomra, mindenre, ami a lelkét feszíti. És közben a teremtés csodáját élheti át, hogy háborgásából békesség születik, kínzó üressége tartalomra lel.

Ha Jézus szól, életre gyógyul, aki hisz benne. „Hitt az ember a szónak, amelyet Jézus mondott neki, és elindult” (Jn 4,50). A magas rangú királyi tisztviselő apa készpénznek vette, amit Jézus mondott az otthon haldokló fiáról: él. Azonnal indul haza. Nem kap a kezébe csodagyógyszert, akármi kézzel foghatót. Hisz a szónak. Ennyi elég. Jézus Isten hiteles közvetítője, kommunikációja, szava és jelenléte. A harmincnyolc éve fekvő betesdai beteg is hitt a szónak, pedig erős emberre várt, nem parancsra: „Kelj fel, vedd az ágyadat, és járj! És azonnal meggyógyult ez az ember, felvette az ágyát, és járt” (Jn 5,8). Jézus szólt, és megtörtént. Isten gyógyító szeretetét kimondta és megteremtette. Az emberek figyeltek, csodálkoztak, cselekedték, amit mondott nekik.

A mi hangsúlytalan szavainkra, beszédünkre ki figyel oda? Jaj az igehirdetőknek, ha só, íz és élet nélkül mondják, amitől maguk se jönnek lázba! Csak felolvassák a leckét. Mégis… Hiszünk, mert hinni akarunk a szónak. Szükségünk van rá, mert a hit hallásból van (Róm 10,17).