Hogyan viszonyult az apasághoz, mielőtt megszülettek volna a gyermekei?

Már az első megérkezése előtt nagyon vártam. Miközben folyamatosan gyermekek között voltam, óvodáskorúaktól egészen az ifis korosztályig, mindig ott motoszkált a fejemben: milyen apa leszek? Azért is foglalkoztatott ez, mert szüleim első osztályos koromban elváltak, édesapám később bele is halt az alkoholizmusba. Hetedik osztályos lehettem, amikor kétségbeestem, mert nem tudtam elképzelni, milyen édesapa válhat belőlem úgy, hogy nekem nincs.

Saját apakép nélkül hogyan készült az életre szóló feladatra?

Elkezdtem mintákat keresni. Felidéztem azokat a férfiakat, akik részt vettek a nevelésemben, először a családban, az iskolában, majd a gyülekezetben. Különféle életkorokban mindig más volt a példa előttem, így alakult ki az az apaidentitás, amelynek köszönhetően látom, mi a szerepem és a feladatom. A legnagyobb hatást Gede Mátyás lelkipásztor tette rám. Tőle nem csak apamintát lestem el, hanem azt is, miként van jelen a gyülekezet életében. Ugyanakkor sokat változtam, hiszen nemcsak én tanítottam a gyermekeimet, hanem ők is engem. Amikor bemegyek az óvodába vagy az iskolába, a gyerekek mindig odarohannak hozzám: „itt van a tiszi bácsi”, akihez oda lehet futni, meghallgatja őket, és akivel lekezelhetnek a fiúk…

Milyen változásokon ment át az apaszerep az idők folyamán?

Az apa, a férfi eleinte a család morális tanítója volt, majd később, az idők folyamán a kenyérkereső szerepe erősödött meg, ma pedig már inkább a gondoskodó apakép a jellemző. Egyre több apukát látok az óvodában is, aki hozza-viszi a gyermekét, és örülök, hogy már jóval korábban részt vesznek a gyermeknevelésben.

Mi jelent büszkeséget?

Például amikor Zsanna lányom, aki művészi pályára készül, megmutatta az első komoly rajzát. Elállt a lélegzetem, sosem gondoltam volna, hogy ezen a területen lesz kiemelkedő, ugyanis sem az édesanyjának, sem nekem nincs különösebb művészi adottságunk. Megmelengette a szívemet, amikor a negyedik osztályos, balettos kislányunkról, Villőről kiderült, hogy ő játssza a főszerepet karácsonykor a Diótörőben. Felejthetetlen, ahogyan ülök és ömlenek a könnyeim, miközben nézem felszabadultan táncoló kislányomat, aki néhány éve még elfért a két tenyeremben. A tizenhat éves nagyfiam, Matyi már régen jobban bírja az országúti biciklizést, mint én. Fantasztikusan jó érzés volt, amikor először legyőzött. A legkisebb, a jövőre első osztályos Szilárd gyermeki hitével tesz büszkévé: Nyilas Misi-pakkot vittünk Erdélybe, ő is elkísért bennünket. Hazafelé hatalmas sor volt a határon, húsz perc várakozás után megszólalt: „Apa, szerintem most imádkozzunk! Azt, amiben azt mondjuk, hogy szenteltessék meg a te neved!” Elmondtuk a miatyánkot, három perc múlva nyitottak egy új sort az átkelőn és bennünket is átirányítottak oda.

A Biblia segíthet jó apává válni?

Bár sok apa van a Bibliában, akik példák lehetnek, elsősorban az tölt el nyugalommal, hogy nekem van egy mennyei Atyám, aki gondoskodik, feltétel nélkül szeret, megváltott. Számtalanszor megtapasztaltam, hogy amikor egyedül érzem magam, ő valóban ott van mellettem, magához ölel. Jó együtt lenni az Úrral, néha lekucorodni a lábaihoz és elsírni magam. Főleg, amikor olyan terhet hordozok, amellyel nem tudok mit kezdeni. Nemrég mondtam is a nagyfiamnak: „Egyet mindig tudnod kell: bármi történik, nem fordulhat elő, hogy apádhoz ne jöhetnél oda. Amíg én vagyok, addig helyed van az életemben.”