A kedves és a barátságos fogalmak jelentésükben közel állnak egymáshoz. Szabó-Keresztes Ági éppen ezeknek megfelelően viselkedik ismeretlenként kezdeményezett telefonbeszélgetésünkben. Azonnal megtudom, náluk éppen csempét raknak, és mostanában sokat foglalkoztatja a firtatott témakör mint az Isten egyik ajándéka.

Ahogy a telefonban, személyesen is közvetlen, nem fél mosolyogni, és udvariasságához nem társul hűvösség. A háromgyermekes édesanya megosztja, hogy diákként csupán azokkal barátkozott, akiket rokonszenvesnek talált. – Szoros barátságaim alakultak ki, viszont az egyetem után, már keresztyénként, az egyik legerősebb élményem a gyülekezetben, hogy olyan emberekkel is jól érzem magam, akiknek a társaságát korábban biztosan nem kerestem. Sőt, két mondatot sem beszélgettünk volna, nem is azonos az érdeklődési körünk (a lakberendezés, a művészet, a főzés), Krisztus azonban kimeríthetetlen téma, erős kötelék lehet.

HOL A HATÁR?

A kánikulában az egyik gyerekszoba padlóján találtunk az interjúhoz megfelelő helyet, ahogy a barátnők szokták, egyetlen igényünk a kényelem és a kendőzetlenség. Ági a keresztyén és a világi barátság közötti legfontosabb különbségnek a közös imádkozást látja, amelyben lelkünk legmélyebb érzéseit, történéseit oszthatjuk meg. – Ha Istent ki kell hagynom a beszélgetésből, az olyan, mintha vissza kellene fognom önmagam. Missziós lelkületű emberként ez feszültséget okoz bennem, nehezen állom meg, hogy ne lépjem át az íratlan határt, amitől a másiknak viszont kényelmetlenné válna a társalgásunk. Felnőttként tértem meg, szeretem tudni, mi zajlik a világban, ezért számos nem keresztyén kapcsolatom van, azok között viszont kevés olyan, amelyikre azt mondanám – barátság. Nehéz megmondani, mit értek ezen, hiszen némely élethelyzetekben szorosabbá válnak, azután ismét meglazulnak.