Tudod, hogyan közlekednek az emberek a vízen? Hát persze! Hajóval! És milyen hajókat láttál már? Nagy, tengerjáró hajót, amelyik szinte akkora, mint egy város, talán csak a tévében láthattál. De a kisebb szállodahajók a Dunán is előfordulnak. És bizony azok se olyan kicsik! Többemeletesek és sok száz ember fér el rajtuk. A Balatonon talán azok a katamaránok a legnagyobbak, amelyek az északi és déli part között szállítják az embereket. Azután ott vannak a vitorlás hajók, ezekre csak néhány ember fér fel. És persze a csónakok. Motorosok vagy evezősök, mindegy, bármelyikkel át lehet jutni a tavon. Persze csak akkor, ha szép idő van. Mert nagy viharban veszélyes kimenni még a Balatonra is. Főleg csónakkal. Jézus tanítványainak is volt hajójuk, ám az leginkább a mai evezős csónakokra hasonlított. Elfértek benne tízen-tizenketten is, de igazság szerint nem volt stabil alkotmány. Viharban nem volt tanácsos kimenni vele a vízre.

Márpedig a Galileai-tengerre gyorsan le tudtak csapni a viharos szelek, emeletnyi magas hullámokat korbácsolva. Csakúgy, mint a Balatonon. Ha éltél már át balatoni vihart, akkor tudod: az egyik pillanatban még hét ágra süt a nap, a következőben pedig elsötétül az ég, és már itt is a vihar. Nehéz előle elmenekülni, és jaj annak, akit éppen a tó közepén talál. Szerencsére ma már a meteorológusok jó előre tudják jelezni, milyen idő várható, így a balatoni hajósok is el tudják kerülni, hogy a vihar a tavon érje őket.

Ám Jézus korában még nem ismerték a meteorológiát, nem tudták megmondani, milyen idő várható. Amikor Jézus az ötezer embert megvendégelte, még gyönyörű, napfényes idő volt. Azután lassan lebukott a nap, és mindenki hazakészülődött. Jézus nagyon elfáradt aznap. Sokakat meggyógyított, sokat prédikált.

Egyedül akart lenni egy kicsit. Pontosabban nem is egyedül, hanem az Atyával. Imádkozni akart. Előreküldte hát a tanítványait, hogy evezzenek át a túlsó partra. Ők el is indultak, ám amikor a tó közepén jártak, elsötétült az ég, és viharos szél támadt. A tanítványok kétségbeestek. – Jaj, jaj! Itt veszünk el mindnyájan! – siránkoztak, miközben a széllel meg a hullámokkal küzdöttek. – És még Jézus sincs itt velünk! Úgy tűnt, a szél nem akar csendesedni, pedig már hajnalodott. És akkor a távolban megláttak egy alakot feléjük közeledni. A vízen járt! A vízen! A tanítványok megrémültek. Ilyen nincs! Ember nem tud a vízen járni! Akkor csak kísértet lehet! Már csak ez hiányzott! Nem elég a vihar, még egy kísértet is!

Az alak egyre közeledett. És amikor megszólította őket, olyan volt a hangja, mint Jézusnak: – Bízzatok, én vagyok, ne féljetek! – mondta. De a tanítványok nehezen tudtak hinni a szemüknek. Péter szólalt meg végül fogvacogva: – Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy odamenjek hozzád a vízen! – Jöjj! – hívta őt Jézus. A tanítványok akkor csodálkoztak el igazán, amikor Péter kiszállt a csónakból, és a vízre lépett. Elindult Jézus felé. Csak őt látta, rá figyelt. De hirtelen észrevette, hogy milyen erősen fúj a szél. Milyen nagyok a hullámok. Megijedt, és azonnal süllyedni kezdett. – Uram, ments meg! – kiáltotta. Jézus kinyújtotta a kezét, és megragadta őt. – Ej, Péter! Miért kételkedtél? – mondta. Amint beszálltak a hajóba, elült a szél. A hajóban levők pedig leborultak Jézus előtt: – Te valóban Isten Fia vagy! (Mt 14,22–33).