Az autóból kiszállva mellbe vág a harminchét fok még annak ellenére is, hogy igyekeztem nem túlhűteni az utasteret a Budapesttől Mezőkeresztesig tartó mintegy kétórás utazás alatt. A református templom előtt álló, éppen virágjaikat hullató akácfák enyhet adó árnyékot ígérnek. Megállás után egy alaposan kitetovált pár száll ki a mögöttünk parkoló autóból és köszönnek, mintha mindennap összefutnánk a szemközti kisboltban. A meglepetésből ocsúdva Áldás, békesség!-gel felelek, de ők nem ütköznek meg ezen, valószínűleg nem most hallják először a református üdvözlést.

JOHANNITÁK, TÖRÖKÖK, KÁLVINISTÁK

A Borsodban fekvő Mezőkeresztes és vidéke immár negyvenezer éve lakott terület, nevét a települést a középkorban birtokló johannita keresztes lovagokról kapta, akiknek IV. Béla adományozta a falut 1238-ban. Ismerős lehet a területről származó jelentős régészeti leletek miatt is, itt – illetve a városhoz tartozó Zöldhalompusztán – fordult ki a földből a neves szkíta kincs: az aranyszarvas. Nem téved az sem, akinek a törökök ellen vívott és megsemmisítő vereséggel végződő 1596-os csata jut eszébe. Ebben az időben a település lakossága már áttért a református vallásra, legalábbis az egy évvel korábbi templomösszeírás így tartja számon azt a középkori eredetű épületet, amely ma is a mezőkeresztesi kálvinisták lelki otthona. De nem az évszázados, hűvös falak között ülünk le beszélgetni vendéglátóinkkal, hanem a néhány házzal arrébb álló – és sajnos korántsem annyira hűvös – gyülekezeti teremben.