Eddig hogyan telt a nyarad? Jobbára csak otthon voltál? Vagy el tudtatok menni a szüleiddel nyaralni valahova? Például vízpartra vagy a hegyekbe? Esetleg a nagyszüleidnél töltöttél el hosszabb-rövidebb időt? Vagy elmentél a gyülekezeti táborba? Ha igen, akkor biztosan tudod, hogy milyen nehéz dolog a búcsú. Hiába vagy tisztában azzal, hogy a táborban sok izgalmas dolog vár rád, vagy hogy milyen jó lesz a nagyszüleidnél, nem könnyű otthagyni a szüleidet, a testvéreidet. Pedig tudod azt is, hogy hamarosan viszontlátjátok egymást. És hidd el, a szüleidnek sem egyszerű elengedni téged otthonról. Akkor is nehéz a búcsú, ha tudják, hogy biztonságban leszel, és sok izgalmas meg szép dolog vár rád. Amíg távol vagy, mindig csak rád gondolnak, és nagyon várják, hogy végre hazaérj. Amikor csak ilyen rövid időre válunk el a szeretteinktől, az is nehéz. De a legnehezebb a végső búcsú.

Amikor meghal valaki, akit nagyon szerettünk. Hiába tudjuk, hogy a mennyországba megy, sokkal jobb helyre, mint amit el tudunk képzelni. Hiába tudjuk, hogy egyszer majd találkozunk vele újra, amikor a mi földi utunk is véget ér. A végső elválás fájdalmas és szomorú dolog. Akkor is, ha idős szerettünk hal meg. Ám ha egy gyerek, az elképzelhetetlenül szörnyű lehet a szüleinek. Ma már szerencsére ritkábban történik meg ilyesmi, ám Jézus korában sokkal több gyerek halt meg, mint manapság. Egyszerűen azért, mert nem ismerték olyan jól a betegségeket, nem voltak igazán hatékony gyógyszerek, de még kórházak sem. Egyszer egy Jairus nevű előkelő embernek nagyon megbetegedett az egyetlen lánya, aki tizenkét éves volt. A szülei kétségbeesetten próbáltak valami gyógymódot keresni, de a kislány egyre rosszabbul és rosszabbul lett.

Jairus el sem tudta képzelni, hogy elveszítse a gyermekét. Hogy sose láthassa többet ebben a földi életben. Hogy végső búcsút kelljen mondania neki. Kétségbeesésében felkereste Jézust, és a lába elé borulva kérlelte, jöjjön el a házába. – Az egyetlen leányom halálán van. De te még meggyógyíthatod! Ám ekkor valaki így szólt: – Leányod meghalt, ne fáraszd tovább a Mestert! – Ne félj, csak higgy, és meggyógyul! – biztatta Jézus az Amikor megérkeztek a házba, már mindenki sírt és jajgatott. Sokan gyűltek össze a ház udvarában a hírre, hogy Jairus lánya meghalt. Siratták a kislányt, de Jézus így nyugtatta őket: – Ne sírjatok, nem halt meg, csak alszik! Elképedve hallgatták, voltak, akik ki is nevették Jézust. – Ugyan már! Miket beszél ez? Hiszen mindenki tudja, hogy a leány meghalt. Jézus azonban nem törődött velük. Bement a szobába, ahol a kislány feküdt, megfogta a kezét, és így szólt: – Leányom, ébredj! Ekkor visszatért a lányba a lelke, és azonnal felkelt. A szülei a csodálkozástól azt sem tudták, mit tegyenek. Jézus meghagyta, hogy adjanak neki enni. És senkinek ne mondják el, ami odabent történt. Maradjon ez az ő csodájuk (Lk 8,40–42.49–56).