Száz évvel ezelőtt Eric Liddell skót atléta, rögbijátékos és misszionárius az 1924-es párizsi olimpiai játékokon beírta magát a sporttörténelembe. Neve egyet jelent az elszántsággal, a feddhetetlenséggel és a mély keresztyén meggyőződéssel. Amikor Liddell elfoglalta a rajtpozícióját a négyszáz méteres futásra, pattanásig feszült a levegő, a több mint hatezres nézősereg lélegzetvisszafojtva várakozott.

A startpisztoly eldördült, 47,6 másodperccel később Liddell új világrekordot állított fel, ámulatba ejtve versenyzőtársait. A szurkolók értetlenül bámultak maguk elé, és megpróbálták értelmezni a néhány másodperccel azelőtt történteket. Liddell ugyanis nem ezen a távon, hanem száz méteren volt a legesélyesebb az érem elnyerésére.

Az elkötelezett keresztyén Liddell visszalépett a százméteres síkfutástól, amikor kiderült, hogy az előfutamokat vasárnap rendezik. Helyette a négyszáz méteres távon nyert aranyérmet, világrekordot döntve. Sprinterként esélytelennek látszott a győzelemre, mert ezt a távot számára túl hosszúnak tartották. Győzelmével a hit iránti rendíthetetlen elkötelezettség jelképévé vált. Liddell története ma is megszólít bennünket, és példát ad arra, mit jelent összeegyeztetni a személyes hitet a közélettel. Arra késztet bennünket, hogy elgondolkodjunk elveinken és az azok melletti kiálláshoz szükséges bátorságon. Hite erőteljes buzdítás arra, hogy elveink szerint éljünk még akkor is, ha óriási nyomás nehezedik ránk.