Hamarosan vége a nyárnak, kezdődik az óvoda, az iskola. Aminek lehet, hogy nem örülsz annyira. Mennyivel jobb volt nyáron! Nem kellett korán felkelni, játszhattál egész nap, nem volt semmi feladatod. A vakáció akkor is csodálatos, ha csak otthon voltál vagy a nagyszüleidnél. De ha eljutottál egy-egy táborba, vagy nyaralni is elmentetek a szüleiddel, esetleg sokat kirándultatok, akkor biztosan tele vagy szebbnél szebb emlékekkel! Talán volt olyan hely is, ahol nagyon jól érezted magad, volt olyan nyaralás, amelyről azt kívántad, sose legyen vége. Milyen jó lenne odaköltözni vagy ott maradni, ahol a legjobban érezted magad, ugye? Mondjuk felverni egy sátrat a tengerparton vagy az erdőben, esetleg a nagyszüleid kertjében. Nem törődni senkivel és semmivel, nem foglalkozni az ovival, az iskolával, csak élni boldogan az idők végezetéig.

Képzeld, Jézus tanítványai is így éreztek egyszer. Azon a napon Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és a testvérét, Jánost, és felvitte őket egy magas hegyre. Csodálatos hely volt, és még csodálatosabb dolog történt ott, a hegy tetején. Mert Jézus a szemük láttára elváltozott: arca fénylett, mint a nap, ruhája pedig fehéren ragyogott, mint a világosság. És megjelent előttük a két legnagyobb próféta: Mózes és Illés, akik beszélgettek Jézussal.

A tanítványok összenéztek.

– Ez hihetetlen!

– Elképesztő!

– Bámulatos!

Nem győztek csodálkozni. Ennél nagyobb kiváltság nem is érhet senkit: beleláttak a menny ország titkaiba. Főleg Péter lelkesedett. Az jutott eszébe, hogy ha itt maradnának, mennyi mindent kérdezhetnének Mózestől meg Illéstől. Mózes elmesélhetné nekik, hogyan is volt a találkozása Istennel a csipkebokornál, hogyan keltek át a Vörös-tengeren, miként adta át neki Isten a kőtáblákat a tízparancsolattal. Illés meg beszámolhatna nekik arról, hogyan küzdött meg a Baal-papokkal, és miként etették a hollók, amikor elbujdosott. És a tüzes szekérről, amelyik a mennybe ragadta.

Péter ekkor odafordult Jézushoz:

– Uram, jó nekünk itt lenni! Ha akarod, készítek itt három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.

Még beszélt, amikor fényes felhő borította be őket, és hang hallatszott a felhőből:

– Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, őt hallgassátok!

A három tanítvány erre arcra borult, és nagy félelem fogta el őket. Jézus odalépett, megérintette őket, és így szólt hozzájuk:

– Keljetek fel, és ne féljetek!

Mikor föltekintettek, már nem volt ott senki, csak Jézus. (Mk 171-8)

– Jó, hát Mózes meg Illés elment – gondolta Péter –, de mi még itt maradhatnánk."

Ám legnagyobb megdöbbenésére Jézus nem akart fent maradni a hegyen. Pedig neki is jó lett volna ott. De nem tehette. És tudod, miért? Mert feladata volt. Olyan feladata, amelyet Istentől kapott. Amely egy csöppet sem volt könnyű. Sőt. Szenvedéssel és halállal járt. Könnyebb lett volna neki is sátrat verni és maradni a hegyen. Azonban tudta, meg kell hoznia az áldozatát, hogy helyreálljon a rend Isten és az ember között.