Póla néni élete évtizedek óta merő küzdelem. Mégis: maga a csoda, az élő Isten hatalmának, szeretetének, erőt adó kegyelmének bizonyítéka. Paula néni, vagy ahogy a kis beregi falu népe mondja: Póla néni néhai nagyapámék szembeszomszédja, a nagymamám egyik legkedvesebb barátnője. Élő szent – jobb híján így jellemezzük őt, amikor valamelyik családtagunkat róla kérdezik. Értelmes, olvasott, születetten intelligens, noha nem lett belőle diplomás, tanult asszony. Isten más, a tanulásnál nehezebb feladatot bízott rá, talán azért, mert az iskolapadban ülni más is tud, de arra, amit ő véghezvitt az életében, kevesen képesek.

A napjainkban nyolcvanöt éves asszony egy pár száz lelkes faluba született, ott él azóta is. Fiatalkorától reggeltől estig dolgozott a földeken, mellette főzött, mosott, háztartást vezetett mindenféle gép, technikai vívmány nélkül. Megházasodott, lánya született, a siket Livike. A hatvanas években az ukrán határ menti településről vonattal hordta fel a fővárosba a lányt, hogy a siketek iskolájában kitaníttassa. Az út ma több mint hét óra tömegközlekedéssel – elképzelhetjük, milyen lehetett a feljárás bő ötven éve. A fáradozás nem volt hiábavaló, Livike megtanulta a jelbeszédet, idővel önálló életet élt, megházasodott, két fia született, akik szintén hallássérültek. Póla mama őket is segíti, szereti, támogatja születésük óta.