... réme, fenyegetése szörnyű hírként előzte meg a megjelenését. Embereknek, családoknak ismét el kellett hagyniuk a folyó közelségében lévő otthonukat, mert a házukat és az életüket fenyegette. Van, ahol nincs más menekvés, mint a kitelepítés. Élnek még közöttünk sokan, akiknek szörnyű emléket idéz ez a szó és a tény. Huszonnégy órájuk volt arra, hogy összeszedjék, mit visznek magukkal, ha jön értük a teherautó, s ki tudja, mi lesz velük, hova kerülnek. Soha nem is térhetnek haza. Most nem a bosszúálló politika megsemmisítő dühe, hanem a teremtett világ egyik nélkülözhetetlen eleme, egyben mindent elárasztó, sodró, fékezhetetlen hatalma jön, hogy elmossa, ami útjába kerül. Most nem a megsemmisítés és megalázás, a mindenükből kifosztás, hanem a megmentés szándékával történik a kitelepítés, életmentők jönnek értük.

Katasztrófa idején percek-órák alatt kell átgondolni és dönteni arról, mit viszünk magunkkal. Mit vinnél magaddal, ha mindössze egy kis válltáskával kellene útra kelned, menekülnöd? Mi a fontos? Értékeid, vagyonod, eszközeid, könyveid, kedvenc tárgyaid mind maradnak, csak a legszükségesebb és az egy kézben vihető kincseid jöhetnek. Minden más csak akadály. Minden mást visz a víz. Egy egyszerű költözködés alkalmával is átélhető kicsiben az érzés, ha most leszakad az ég, szélvihar és záporeső zúdul ránk, a tárgyak, bibliák, könyvek ronggyá áznának, előadások, prédikációk, jegyzetek, féltve őrzött levelek, fényképek, tárgyak mind. Nem is beszélve a nagymama komódjáról. De most csak ami kézben elfér, az jöhet.

Micsoda szabadság! Nem vihetek mindent. Újra kell sorszámozni az értékeimet: mire van szükség? Ha hirtelen minden elveszne, amit természetesnek veszünk magunk körül, hétköznapjaink nélkülözhetetlen tárgyai, régi és okoseszközök, a számítógépek és mentett elemei, az íróasztal és munkaasztal apró csecsebecséivel, és a többi... El tudnám-e engedni? Mihez kezdenék, ha odavesznének egy katasztrófában – hajótörés vagy ilyesmi, ami Pál apostolt többször is érte? Ha csak a puszta életem maradna meg – hálás lennék?

Árvíz idején ilyen együttérző gondolatok és imádságok születnek bennünk azokért, akik átélik. Mert ilyenkor a lényegről, az alázatról és az elengedésről szól minden. Egyszer lesz egy utolsó út, az is váratlan lesz, amire egyáltalán semmit sem vihetsz magaddal, még saját testedet sem. Mi marad mégis veled akkor? Mit viszel Isten elé? A megélt emlékeidet lelked rejtett mélyén. A szégyenedet, örömödet, a hitedet és reménységedet. A legnagyobbat viszed-e? Isten szeretetét.