Öt éve házasodtak össze, és három éve alapították meg a Pietra Vivente protestáns gyülekezetet az Amerikai Presbiteriánus Egyházzal (PCA) együttműködve Leccében. Ez az első hitvalló református-presbiteriánus közösség a régióban. A protestantizmus történelmileg nehezen tudott gyökeret verni Dél-Olaszországban, mintha a reformáció elkerülte volna Itáliát.

Vincenzo: Ha a protestáns reformációra gondolunk, először valóban nem Olaszország jut eszünkbe, hanem inkább Németország, Anglia vagy Genf. Ezekkel szemben Itáliát, a Vatikán és a tridenti zsinat helyszínét, gyakran emlegetik úgy, mint a reneszánsz, valamint a barokk bölcsőjét és a reformáció sírját. Az egész félszigeten mindössze hét református-presbiteriánus gyülekezet található: Milánóban és Perugiában református, a Perugia melletti Pasignanóban presbiteriánus, amelyek szorosan együttműködnek. Bresciában, Legnanóban és Pistoiában a Brazil Presbiteriánus Gyülekezet hozott létre közösségeket. A baptisták a XIX. század óta vannak jelen, főként az északi országrészen. A munkánk itt, Leccében azt jelzi, hogy a református hit újjáéledhet, és terjedhet olyan területeken is, ahol korábban háttérbe szorult vagy teljesen hiányzott.

Milyen nehézségekkel kell szembenéznie annak, aki egy olyan országban próbálja képviselni a protestáns hitet, ahol évszázadok óta a katolicizmus a meghatározó felekezet, és hogyan segíthet a helyi kultúra és nyelv mélyebb ismerete az evangélium átadásában?

A protestánsok Olaszország hatvanegymillió lakosának nagyjából egy százalékát teszik ki. Az előttünk álló munka tehát hatalmas. A lakosság nagy része nem ismeri a protestantizmus tanításait, a Biblia olvasása és az arra való egyéni reflektálás nem szokványos vagy teljesen ismeretlen, a Szentírás nincs ott a családi könyvtár polcain. Lecce lakosai, a Dél-Olaszország más részein élőkhöz hasonlóan, híresek mélyen gyökerező helyi hagyományaikról, a családi értékek tiszteletéről, a közösségi kapcsolatok ápolásáról, a helyi tradíciókhoz, különösen a vallási és kulturális szokásokhoz való ragaszkodásukról. Ezer szállal kötődöm ide, hiszen Cannoléban nőttem fel, Leccétől harmincöt kilométerre. Mivel ismerem a régió kulturális normáit és hagyományait, beszélem a helyi dialektust, így sokkal könnyebben tudok kapcsolatot építeni a környezetünkkel, még akkor is, ha vallási értelemben kisebbségben vagyunk, mégis részei a közösségnek. Mivel értem a katolikus egyház és a helyi vallási gyakorlatok jelentőségét, jobban tudom, hogyan beszéljek ezekről az emberekkel anélkül, hogy ez feszültséget keltene.