„Fehér templomokban / fehér imádságot / hej regő rejtem / fekete templomban / fekete imát / hej regő rejtem / fekete templomban / fekete imát / hej regő rejtem / fekete templomokban / fehér imádságot / hej regő rejtem / azt is megadhatja / az a nagy úristen”.

Ezt az archaikus (regös) népi és expresszív költői rétegeket föltáró részletet választottam Kányádi Sándor hosszú verséből. Úgy éreztem, halottak napján a Halottak napja Bécsben az a költemény, amely értékről és veszteségről, identitásról és emlékezésről, egyéni és közösségi lét és megmaradás metafizikai és ösztönös, ám egzisztenciális érvényű dilemmáiról tanúskodik úgy, hogy a mormolástól az elbeszélésen át a kiáltásokig terjedő modulációk ereje túlnő a gyertyafényen, a temetők vagy szobák csöndjén. Sokan ismerhetik az 1976-os Szürkület című kötetben publikált majdnem négyszáz soros monumentális művet, amely az úgynevezett kismesteri darabokat zárja, és az 1970-es évekre fölfutó pályaív összegzéseként is értelmezhető.