Sok száz fő volt jelen az idei rendezvényükön is. Zömében kik voltak ők, és mivel töltötték az időt?

Ezen a rendhagyó családi rendezvényünkön református iskolánk alsó tagozatosainak a szülei, az öt alsós osztály tanulói vettek részt, illetve mi, a kilenc tanító, akik az alsós munkaközösség tagjai vagyunk. Az édesanyák a szeretetvendégség háttérmunkásai, hiszen ez a fél nap elsősorban a férjeiknek szerveződött. Természetesen nekik is adódott lehetőségük a beszélgetésre, akár ételreceptek csereberéjére. Az édesapák, úgy százharmincan, meghallgatták a vendég igehirdető, Sipos Ajtony Levente lelkipásztor előadását családról, házasságról, apaszerepről. A másik fő program a foci volt. Örömteli szurkolás, ujjongás, tapsvihar hallatszott mindenhonnan, hiszen a legtöbb esetben olyan apukák rúgták lelkesen a labdát, akik csak néhanapján, kedvtelésből űzik ezt a sportot… Idén az első osztályosok apukái nyerték el a vándorkupát. A gyermekekre is gondoltunk: táncházat, kézműveskedést és sportfoglalkozást tartottunk nekik.

A gyerekek odakéredzkedtek győztes, éremmel megajándékozott apukáikhoz a fotózáson. Kik voltak akkor a büszkébbek, a gyerekek az apukájukra vagy fordítva?

Megállapíthatatlan. Az apák délutánja mindenki számára katartikus összejövetel az első pillanattól kezdve, amikor is az érkező apukák megkeresik magukat a gyülekezeti terem falán kiállított képek között. Ugyanis a gyerekek előzőleg lerajzolják őket. Ott díszeleg mind a százharmincöt apuka gyermeki látásmód szerint, akár borostásan, de mindenképp gyönyörűen. A köszöntőműsor alatt a gyerekek az édesapák ölében ülnek.

Miért rendezik meg minden évben ezt a délutánt?

Hadd idézzem mostani vendég előadónk, Sipos Ajtony Levente egyik kulcsmegállapítását: „A lelki-erkölcsi nevelés és annak felelőssége főként az apák feladata.” Kunszentmiklós sem kivétel az alól világjelenség alól, hogy egyre több házas férfi nem tud felnőni az édesapai felelősséghez, nincs jelen eléggé a gyermekei életében, nem veszi ki a részét a nevelésből. Számos tanulónk gyakori magatartászavarában, koncentrációképtelenségében, kezelhetetlenségében visszatükröződik a házastársi kapcsolat, a családi élet disszonanciája, a szülői nevelés elégtelensége. Említhetném Bacskai Bálint józsefvárosi lelkipásztor emlékezetes megállapítását is, miszerint a református intézményekben tanulók, illetve szüleik részesei ugyan a külső keretnek, de nem feltétlenül részesei a belső tartalomnak. A hatszázharminc tanuló és családjuk között sokan vannak, akik alig vagy egyáltalán nem azonosulnak az egyházi iskola légkörével, rendeltetésével. Ezért fontos feladatunk a gyülekezet és a család értékrendjének a közelítése. Amiben csak lehet, hidat képezünk az egyházközség, az általa fenntartott oktatási intézmény és az oda járók szülei között. Ezek a rendezvények is beletartoznak iskolánk pedagógusai és gyülekezetünk útkeresésébe, hogy miként tudnánk a szülőknek, édesapáknak segíteni, illetve miként tud a három szereplő – gyülekezet, keresztyén pedagógusok, szülők – együttműködni. Alsós tanító munkatársaimmal együtt én is erre törekszem.

Sokat beszélgetett a délután folyamán szülőkkel. Adtak önnek visszajelzést az apák délutánjáról?

Az egyik apukában nyilvánvalóan elindított valamit a lelkipásztor mondanivalója. Amikor utána szót váltottam vele, valahogy úgy fogalmazott: „Azon kezdtem el gondolkodni az előadás alatt, hogyan tudnék jobb emberré válni, sokkal pozitívabban és hasznosabban jelen lenni a családban.”