Miben gyökerezik a hite?

A nagyapám református lelkész és esperes volt Aradon. Magam Csíkszeredában nőttem fel, ahol Hegyi István lelkipásztor megerősítette hitbéli alapjaimat, egyházi kötődésemet. A forradalom után költöztünk Komlóra, ahol Nagy Péter vezette a gyülekezetet. Barátaimmal mindig ott voltunk az istentiszteleteken, igaz, a karzaton nem mindig az igehirdetés kötött le bennünket… De részt vettünk a gyülekezet életében. Ha segíteni kellett bármiben, örömmel mentünk. Részben Nagy Péter lelkipásztornak köszönhető, hogy a Pécsi Kodály Zoltán Gimnázium református tagozatán kötöttem ki. Fontos formáló erő volt, hogy szerető, keresztyén családban nevelkedtem, így mindaz jelen volt a családunkban is, amit a gyülekezetekben megtapasztaltam. Az egyetemi évek alatt némileg eltávolodtam az egyháztól. Akkor váltam újra aktív gyülekezeti taggá, amikor megnősültem, és feleségemmel a pécs-kertvárosi gyülekezethez csatlakoztunk, ahol presbiter is lettem. Az akkori lelkipásztor, Szénási János is nagy hatással volt rám igehirdetéseivel, személyiségével. A családom és mindaz, amit általuk kapok, alapjaiban határozzák meg személyiségemet és gondolkodásomat. Jelenleg a kozármislenyi gyülekezetbe járunk, ahol a férfikört vezetem.

Milyen személyes élmények által erősödött meg hite Istenben?

Testvéremet 1995-ben, huszonhárom éves korában veszítettem el. Tüdőrákosként a betegsége utolsó szakaszában sokszor volt légszomja, számos egyéb gyötrő tünete. Az egyik ilyen rosszullétnél tehetetlenségemben azért imádkoztam, hogy gyorsan jobban legyen. A rohamok mindig hosszan elhúzódtak, többször kellett mentőt hívni. Az ima végére azonban mintha elvágták volna, abbamaradt a szörnyű légszomj. Ez olyan bizonyosságot jelentett számomra, amely a halála után a gyász elhordozását, feldolgozását is nagyban segítette. Tudtam, hogy Isten meghallgat, gondot visel ránk, és vigyázni fog rá az öröklétben is.

Milyen érzés azt a gimnáziumot vezetni, amelyben végzett, és ahol oly sok lelki élményt szerzett fiatalon?

Nagyon szerettem ide járni, sokszínű, értékes közösség formálódott. Igazi kalandként éltük meg a református tagozat indulását. A mai gyönyörű udvarképpel ellentétben az 1995-ös inkább ipartelepre emlékeztetett. Volt például egy salakos terület néhány száz használt autógumival, amelyeket még augusztusban elpakoltunk, hogy mire elkezdődik a tanév, legyen focipályánk. Az első évtizedben állandóan rakodtunk, ez az élmény refis generációk sorát köti össze. Mára modern infrastruktúra segíti az oktató-nevelő munkát. Szerintem az a jó iskola, ahova a diákok szívesen járnak, és ahol a tanárok szeretnek tanítani. Küldetésemnek tartom, hogy ezt a szeretetteljes, biztonságos légkört megőrizzem az intézményben és továbbvigyem azon értékeket, amelyeket diákként megtapasztaltam itt.

Miként tudja a diákokat közelebb segíteni Istenhez?

A tinédzsereknek különösen fontos a személyes példamutatás, a hitelesség. A konfirmációi Igém jut eszembe: „…légy példája a hívőknek beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben, tiszta életben” (1Tim 4,12). Az ifjaknak meg kell küzdeniük saját generációjuk elvárásaival, a közösségi média torz valóságképével. Ebben a zűrzavarban kell meghallaniuk Jézus hívó szavát. A terelgetést, a nevelőmunkát szeretettel kell végeznünk, hiszen minél nagyobb rajtuk a nyomás, annál inkább ellenállnak. A szeretet ellen viszont nincs fegyver.

Hogyan határozza meg a hit a mindennapjait?

Kérdéseimre mindig keresem a válaszokat, az isteni jeleket. Kiégésközeli állapotban sokszor érzem úgy, hogy valami mással szeretnék foglalkozni. Idén nyáron is megfordult a fejemben, elfáradtam. A választ József történetében találtam meg, amely a nyári istentiszteletek témája volt. A lelkipásztor több prédikáción át mutatta be József életét. Isten minden nehézségben ott állt mellette. Az igehirdetések erőt adtak ahhoz, hogy folytassam, amit az Úr feladatként kijelölt számomra.