„Krisztus legtökéletesebb iskolája, amely az apostolok óta a földön volt” – szólt elismerően John Knox arról, amit Genfben tapasztalt a kálvini egyházról. A város biztonsága és az erkölcsi normák szintjének láttán sok oda látogató megfogalmazta elismerését, így a skót származású reformátor is: az evangéliumot ugyan máshol is hirdetik, de a svájci városban azt a gyakorlatban is megélik – fűzte a fent idézett gondolathoz. A politikai klíma változása után hazatérhetett Skóciába, és hozzálátott a kálvini egyház megszervezéséhez.

TESTŐRKÖDÉS ÉS GÁLYARABSÁG

John Knox nem messze Edinburghtól látta meg a napvilágot 1515-ben (más források szerint korábban). Papi pályára lépett, de amikor a brit szigetre is eljutottak a reformáció hullámai, teológiai nézetei megváltoztak. George Wishartnak, a skót reformáció jelentős tanítójának szolgálatába állt: nemcsak követője, hanem testőre is volt, amíg lehetett. Wishartot ugyanis a katolikusok 1546-ban eretneknek nyilvánítva máglyára küldték. Knoxot a skót mártír menekülésre szólította fel, mondván, elég egy ember az áldozathoz.

A vallási küzdelmekkel terhelt Skóciában hirdette a protestáns tanokat egészen addig, amíg a katolikus franciák meg nem szállták a munkaterületét. Knox életében ekkor másfél éves gályarabság következett. Szabadon bocsátása után jobbnak látta angol területen folytatni az igehirdetést, az ottani berwicki honfitársaiból gyülekezetet kovácsolva. Munkásságával felkeltette VI. Edward angol király udvarának az érdeklődését, így tevékenykedhetett később ott lelkészként. A trónt a vélhetően tüdőbajban életét vesztő király után annak katolikus nővére, Véres Mária foglalta el. Az uralkodóváltás a protestáns Knox számára nem sok jót ígért.