Az angyali üdvözlet előbb éri Zakariást és Erzsébetet, az útkészítő Keresztelő János szüleit, mint Máriát és Józsefet, Jézus szüleit. Jézus születésének előtörténetében ők a főszereplők. János apja a templomi istentiszteletbe belegyökerezett, a szent liturgiáért élő pap volt. Feleségével együtt dobbant a szívük a szolgálat és a magánélet terén, a közösségi és az egyéni sors megélésében. Teljes volt bennük az azonosulás.

„Igazak voltak mindketten Isten előtt, és feddhetetlenül éltek az Úr minden parancsolata és rendelése szerint. Nem volt gyermekük, mert Erzsébet meddő volt, és már mindketten idősek voltak.” (Lk 1,6–7) Gyermektelenségük évtizedei a próbák idejét jelentették, hiszen papként terméketlennek lenni azt a látszatot keltette, mintha ez Isten büntetése lenne rajtuk. A terméketlenség miatt pedig szomorúságukra kihalásra ítéltetett az ároni család, ami miatt annyi imádság szakadt már ki belőlük. De ezek az imádságok nem a semmibe hullottak. Az imameghallgatás időzítője Isten kezében van, aki rátette kezét az élet startgombjára. Az apa szolgálatos papként kapta a kijelentést: „…megjelent neki az Úr angyala, és […] így szólt hozzá: Ne félj, Zakariás, meghallgatásra talált a te könyörgésed: feleséged, Erzsébet fiút szül neked, akit nevezz Jánosnak.” (Lk 1,11–13)