A napsütés ellenére csípős az idő, amikor megállok a Pest vármegyei Monor egyik takaros portája előtt. A fakapun egy fehér lapra nyomtatott szöveg fogad, amely szerint 2021-ben megszűnt az itt működő esküvőiruha-kölcsönző. Ennek ellenére röviden megnyomom a csengőt, kisvártatva nyílik a bejárati ajtó, a kilépő férfi bentebb invitál. Barátságos meleg fogad, az előszobából a konyhába vezető folyosó falát gyermekrajzok és bibliai Igék díszítik, a megszokottnál nagyobb konyhaasztalon vizeskancsó várja, hogy töltsenek belőle, kicsit távolabb egy Biblia pihen, látszik rajta, sokat van kézben.

Az egész helyiséget betölti a sütőben sülő tök illata. – Saját termés? – kérdezem Berkes Józseftől, aki bár teával kínál, én mégis vizet kérek. – Saját! – feleli, miközben önt a kancsóból. Megtudom, az elmúlt szezonban nem csak tököt termesztettek a kertben, szépen hozott a paradicsom, a paprika és az uborka is. Közben megérkezik Angéla is, mind leülünk az asztalhoz, József javaslatára imádsággal kezdjük a beszélgetést.

NEGYVENHÁROM ÉV

Mióta házasok? – teszem fel a kérdést kisvártatva az ámen után. – 1980-ban esküdtünk – feleli mély hangján József, Angéla hozzáteszi: december 20-án. Karácsonyi esküvő, nyugtázom hangosan. – Már nem bírtunk várni – viccel József –, két éve ismertük egymást, és azt gondoltam, dönteni kell. Megismerkedésük nem mondható átlagosnak. Józsefet a gépszerelő szakma tanulása és az érettségi letétele után nem vették fel a Bánki Donát Gépipari Műszaki Főiskolára, így néhány osztálytársával együtt az akkori NDK-ban próbáltak szerencsét. Mai szemmel úgy látja, az Úr vezette.

– Nem akartam német feleséget magamnak, ám az Úristennnek más volt a szándéka, de ezt csak később láttuk be – ismeri el a Monoron született férfi. Református gyökerei vannak, szülei megkereszteltették, konfirmált, de fiatalon még nem kereste a kapcsolatot Istennel. Angéla a Berlin melletti Ludwigsfelde településen nőtt fel, édesanyja egyedül nevelte, miután férje a munka és egy másik asszony miatt elhagyta a családot.