„A gyermek apja és anyja csodálkoztak azon, amit róla mondott, Simeon pedig megáldotta őket, és ezt mondta anyjának, Máriának: Íme, ő sokak elesésére és felemelésére rendeltetett Izráelben, és jelül, amelynek ellene mondanak – a te lelkedet is éles kard járja majd át –, hogy nyilvánvalóvá legyen sok szív gondolata.” (Lk 2,33–35)

Lehet úgy élni, hogy az egész élet egyetlen beteljesedésre irányul? Mint Simeon és Anna, a két próféta, akikről nem tudunk többet, s nem is kell többet tudnunk, mint hogy egész életüket a templomban töltötték, várva az időre, amikor karjukban tarthatják a Messiás-gyermeket, „az Úr Krisztusát”, s megáldhatják. Egy-ügyű emberek! Kevés ez, egyetlen ügy egy egész életre? A beteljesedés felől nézve bizonyára nem az, sőt. Egész életet betöltő pillanat kézben tartani a világ üdvözítőjét. És addig?

Hosszú éveken keresztül mindennap föl kell menni a templomba, imádságba foglalni az egyetlen szent célt, függetlenül attól, hogy mi zajlik kint: római legionáriusok menetelnek, harsány kereskedők kínálgatnak, vagy a templomi hétköznapok csendje lengi be a szent csarnokokat. Így élni csak az képes, akinek bizonyossága van Isten ígérete felől. Aki benne él az ígéretben, Isten valóságában.