Az egyház templomokba szorítva rab szobafogságban
A kommunizmus egyházsorvasztó módszere sorra félreállította és szilenciumra ítélte a neki nem tetsző, behódolásra nem hajlandó embereket. Büntették őket hitükért, beszűkítették mozgásterüket. Az általuk képviselt igei elkötelezettség és missziói elképzelés nem fért bele az egyházvezetésnek az egyházi élet missziótlanítását célzó törekvésébe, amellyel „az egyházat puszta kultuszközösséggé zsugorították össze, amely csak a templomokban élhet, mint egy életfogytiglani szobafogságra ítélt rab” (Ravasz László).
Ennek az időszaknak tiszta hangú, szelíd határozottságú igehirdetője volt Berényi József (1918–2012) református lelkipásztor. Egyike lett azoknak, akik megmentették a kommunista korszak lelkipásztori becsületét. Miközben – ahogyan ő mondogatta – „a hazugságnak és az erőszaknak megannyi levegőbeli hatalma” működött, a hitvallás helyzetében a Szentlélektől kapott erőből mégis megmaradt Isten hiteles szolgájának. Vezérigéje belső támaszként segítette egy életen át: „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket” (Jn 15,16). Vallotta: Isten „szolgálatra hívott el. Hitvány, bűn terhelte életemet Fiának érdeméért ő formálta és tartotta kezében. Faragta, alakította, tisztította nagyon sok gyöngédséggel, türelemmel, hogy megharcolhassam a »nemes harcot«, és elvégezhessem a »futást«, amelyet nekem szánt.”
Kedves Olvasó!
A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!