Amikor a fotósunk az imént merészen arra kérte, vezényeljen itt, ültő helyében az egyik portrékép elkészítéséhez, ön készségesen, azonnal vezényelni kezdett. Esetleg konkrétan valamit vezényelt?

Hogyne, Beethoven hatodik szimfóniáját.

A Pastorale szimfóniát? Egyetért azzal, hogy a világ egyik legpozitívabb kicsengésű klasszikus zenei remekműve?

Úgy van. Érdekesnek találom különben, mint aki Beethoven életét is tanulmányoztam, hogy ő a legvidámabb, legjátékosabb műveit a legválságosabb életpillanataiban írta. Az öngyilkosság szélén állt, de nem ölte meg magát, hanem az előzőeknél is optimistább művet komponált, a hatodik szimfóniát. De fordítva is igaz: dramatikus, komor, vívódó művei sokszor kellemes időszakaiban születtek.

Miért éppen ezt a szimfóniát hallotta ön belül, mialatt itt, az étterem székén képzeletben a karmesteri pálcát fogta?

Nagyon szeretem ezt a művet a természettel való egysége miatt is. Elbűvölő, milyen varázslatosan tud Beethoven megfeleltetéseket találni a zene és a természet hangi jelenségei között, a madártrilláktól az átfutó szellőn át a viharig, mennydörgésig. Vizuálisan is felidéz bennünk rengeteg képet: tájakat, erdőrengeteget, tisztást, azon akár erdei állatokat. Beethovennek eleve ahhoz, hogy zenét tudjon szerezni, nagy szüksége volt a természet közelségére.

Ő a legnagyobb kedvence?

Mozart az. Univerzálissága, tökéletessége révén, ami a partitúráin is látszik. Művei nem igényeltek átjavításokat, mintha hangjegyről hangjegyre diktálta volna neki valaki ezeket.

Lehet, hogy azért is teszi Mozartot a legelső helyre, mert ön is csodagyereknek számított? Hiszen Vásáry Tamás már nyolcévesen koncertet adott, éppen Wolfgang Amadeus Mozart egyik zongoraversenyét játszotta!

Ó, hát Mozart a legnagyobb zseni volt, én meg csak egy kis zongoristagyerek…