A karácsonyt szokták a szeretet ünnepeként is emlegetni. Krisztus születése valóban ennek az ünnepe, Isten szeretetéé irányunkba. Ebből a hatalmas isteni szeretetből igyekszünk ilyentájt a szokásosnál többet a nekünk kedvesek irányába kimutatni. Ilyenkor talán még fontosabb, hogy szerethetünk és szeretve lehetünk. Így, ha van olyan hozzánk közel álló, aki iránt már nem tudjuk ezt kifejezni, a hiánya ekkor még fájdalmasabbá tud válni. Különösen, ha egy éven belül veszítettük el. Az ünnepekben, azok közül is elsősorban ilyenkor, a leginkább családi körben töltött alkalomkor mindig nagyobb lesz az űr.

Eszünkbe jutnak a régi ünnepek, szép, meghitt pillanatok, közösen töltött órák. Édesanyám hét évvel ezelőtt ment el. Visszaemlékszem gyermekkorom karácsonyaira: 24-én délelőtt édesapámmal és testvéreimmel kántálni mentünk ismerősökhöz, rokonokhoz, addig édesanyám készült a szentesti együttlétre. Bár az ünnepre való készülése nem erre a napra összpontosult, mondhatni, már egész decemberben ezzel foglalatoskodott. Édesanyám finn lévén, onnan hozta a karácsonyi aprósütemények hagyományát: a fahéjas, szegfűszeges illat már hetekkel karácsony előtt belengte otthonunkat. Egész hónapban lestük, hogy aznap melyik finomságból kaphatunk egy kis kóstolót. Szenteste betlehemes játékot adtunk elő szüleimnek a testvéreimmel. Mivel sokan vagyunk, mindig jutott szerep még egyegy báránykának is. Majd sok-sok éneklést, igeolvasást követően kezdtük el egyenként kibontani az ajándékainkat.