Olyan ember portréja rajzolódik ki előttünk, aki felelősségteljes beosztást lát el a civil életben, mindezt úgy, hogy nem vasárnapi keresztyénként hallgatja Isten Igéjét, hanem cselekedetei, gondolkodása, gyülekezeti szerepvállalása is az Úr dicsőségét szolgálják. Generációk óta senki sem választotta ezt a hivatást a felmenői közül. Apai ágon tősgyökeres vajaiak, évszázadokra visszamenően reformátusok. Gazdálkodásból éltek, ők formálták tudatosságát. Édesanyja a közeli Ófehértó szülötte, katolikus.

A házasságban – a hagyomány szerint – a feleség követte a férjét, és mint legidősebb fiú, ő is a református egyházhoz tartozik. Vasárnaponként a gyermek-istentiszteleten vésődtek agyába a hit alapjai. Konfirmációs fogadalmat 1988-ban tett. Felnőttként is visszajárt az istentiszteletekre. Bizonyára nem véletlenül választották meg gondnoknak ebben a gyülekezetben. Itt ismerte meg a feleségét Czinke Tünde tanár személyében. Saját családjukat négy gyermek teszi teljessé: a két idősebb a sárospataki református gimnáziumba, a két kisebb a mátészalkai református általános iskolába jár.

AZ ÜGY JÖN-MEGY VELE

Mint mondja, mindig érdekelte az igazság és annak kinyilvánítása, nem merült fel benne kétely a jelentkezési lap benyújtásakor. A magyar és a történelem tantárgy a kedvencei közé tartozott. Igaz, arról még fogalma sem volt, milyen szak területek felé veheti majd az irányt. Ha mélyebben kutatna gyermekkori emlékei közt, észrevenné: a tisztességes, odaadással, felelősséggel végzett munka és az Isten szeretete határozta meg a mindennapjaikat. A ferde utak, a szabálytalanul szerzett jövedelem, a másik ember kisemmizése elképzelhetetlennek tűnt igazságra vágyó lelkének. Olyan alapokkal vértezte fel a család, a gyülekezet, amelyek következtében élethivatásként látta a jogi pályát. A konfirmációs felkészülés folyamán tudatosult benne: minden döntéshelyzet előtt kérjük ki Isten útmutatását! Ez a biztos támpont igazolta előtte, jó úton jár.

Az ima, a Teremtő Atyával folytatott párbeszéd azóta is napi rutin a járás bíró életében. Hogy ne legyen csupán megszokott rítus az Istenhez fordulás, a kérés megfogalmazása után figyel a válaszra. Némelyek úgy tartják, hogy a XXI. században már más a jogrendszer: ami a Biblia hatvanhat könyvének írásakor tükrözte az akkori társadalmi elvárásokat, az mára elavult. Ám az emberi természet mit sem változott. Ma ugyanúgy perben-haragban állnak egymással a felek.

Amikor hozzá kerül egy ügy, látja az egyik oldalon a felperes igazságát, de a másikon egy másik igazság áll. Minden körülményt mérlegre tesz, és imáiban Isten segítségét kéri olyan döntés meghozatalához, amely nemcsak teljes mértékben megfelel a jogszabályoknak, hanem az igazságos megítélést is képviseli a peres felek számára. S talán elsősorban a tárgyaláson jelen nem lévők, a védtelenek – például egy bontóper esetén a gyermekek – érdekeit is megjeleníti. A hivatalban hagyja az aktát, de az ügyet fejben magával viszi, az jön-megy vele. Jogilag egyértelmű, de emberileg?

Könnyebb és nehezebb ügyekben egyaránt hoz döntést a Mátészalkai Járásbíróság nyolc bírája. Takács Miklós szerint a legtöbb ügyet jogi szempontból egyszerű lezárni. Évekig büntetőbíróként hozott ítéletet a szatmári városban, ám hosszú ideje a polgári ügyszakban mozog. Mint református presbiter, négygyermekes családapa nem keveset töpreng például egy személyi állapoti kereset elbírálása előtt. Sorsokat befolyásoló, sőt, túlzás nélkül állítható: életre szóló ítéleteket hoz a törvény nevében. Még ha egyezségre jutnak a felek, akkor is véglegesen lezárul egy korszak a válás kimondásával. A vagyont megosztani talán egyszerűbb, mint a családi kapcsolatot szétválasztani. A paragrafusok alapján az apa vagy az anya gondjaira lehet bízni a gyermeket, de a szülői felügyeletet miként lehet megnyugtató módon szabályozni?

Ezernyi kérdés kavarog a bíró fejében, a jogszabály, a lelkiismeret időnként megküzd egymással. Érzelmek dúlnak a tárgyalóteremben, sok-sok sérelmet cipelnek a felek a jog képviselője elé. Talán furcsának tűnik, de a felperes és az alperes egyaránt kiszolgáltatott helyzetbe kerül. Hiába szabályoz a jog precízen, a lelkek küzdelme át- meg át szövi az ügy egész menetét. Ennek az ellentmondásnak a feloldására fordul Istenhez imáiban a járásbíró. Azt vallja, mindig megérti az égi üzenetet. Olyan esetet is fel tud idézni, hogy a már kihirdetett ítélet után érkezett az Atya válasza: a döntés helyes, de megoldhatta volna rövidebb idő felhasználásával, ha a nem perdöntő bizonyítékok beszerzését is szorgalmazza.