A SABBAT

Érdemes a sort a sabbattal kezdeni, hiszen az hetente ismétlődött. Alapjelentése: hat munkanap után pihenőnapot kellett tartani. A rendelés nem pusztán az izráelitákra vonatkozott, hanem egész házuk népére, amelybe a rabszolgák, illetve a jószágok és a jövevények is beletartoztak. Lényeges, hogy ez az egyetlen olyan ünnep, amely a Tízparancsolatban is helyet kapott. Utóbbi két verzióban is szerepel a Szentírásban (2Móz 20,11; 5Móz 5,15), a sabbatról szóló szakaszok jelentéstartalma pedig szinte azonos, egyedül az indoklásban találunk eltérést. Az első verzió a teremtésből vezeti le a törvényt, a másik az Egyiptomból való szabadulásra emlékeztető jelként írja le. Egyébként az előbbi magyarázat fordul elő többször, utóbbi inkább a Mózes ötödik könyvének narratívájával magyarázható. Ebben a próféta összefoglalja a törvényeket a pusztai vándorlás végén az új nemzedékeknek, hogy megerősítse az Istennel kötött szövetséget. Az Úr hozta ki a népet a fogságból, és nem lett hűtlen ígéreteihez, így a sabbatról is ennek tükrében olvashatunk.

Visszatérve a gyakorlathoz, a nyugalom napjának megszentelése azt jelentette, hogy aznap nem dolgozhattak a választott nép tagjai. Aki megszegte a törvényt, halállal lakolt. Érdekes kérdés, tartozott-e valamilyen kultikus tevékenység a sabbathoz. Erre csak utalásokat találunk. Mózes negyedik könyvében a jeruzsálemi templom áldozati rendjének ismertetésekor (28–29. fejezetek) olvashatunk arról, hogy a szokásos napi áldozatokon felül mit kellett sabbatkor felajánlania a kultuszi személyzetnek. Arról, hogy a nép számára mit jelentett ez a nap a rítusok terén, ennél is kevesebbet tudunk. A deuterokanonikus könyvnek számító, tehát a protestáns Bibliában nem szereplő, történelmi forrásként viszont igencsak hasznos Makkabeusok második könyve említi, hogy „mások összegyűltek a közeli barlangokban titokban megülni a hetedik napot”. Ez a Krisztus előtti II–I. században keletkező, a késő fogság utáni kor viszonyait tükröző könyv tehát egyértelműen utal valamiféle közös cselekvésre sabbat alkalmával, de nem részletezi azt.

Az Újszövetség, illetve a rabbinikus és történeti források valamivel tisztább képet adnak a szombatnapi rituálékról. A sabbat a Tóra felolvasásának és a tanításnak a napja, amikor a zsidó közösségek a zsinagógákban gyűltek össze. Kialakult az a tóraolvasási rend, amelynek segítségével három év alatt végigvették a mózesi könyveket. Ezenfelül otthonaikban, étkezés – jó borok és finom ételek – mellett is megülték a sabbatot a zsidók. Az evangéliumokból hasonló kép rajzolódik ki, hiszen Jézus többször is tanított, felolvasott szombaton a különböző zsinagógákban.

ÉVES ALKALMAK

Az éves ünnepek az üdvtörténeti kapcsolódáson kívül őrzik a földművelő társadalom igazodását is a természet ciklusaihoz, de cikkünkben egyértelműen az előbbire összpontosítunk. A mózesi könyvekben találjuk a legrészletesebb felsorolást (3Móz 23; 4Móz 28–29). Ezek szerint az év első ilyen alkalma a peszah (1. hónap, 14. nap), ezt követi a kovásztalan kenyerek (1. hónap, 15–21. nap), majd a hetek (3. hónap, 6–7. nap) és a kürtzengés ünnepe (7. hónap, 1. nap), az engesztelés napja (7. hónap, 10. nap), végül pedig a sátraké (7. hónap, 15–22. nap).

Az Ószövetség ezek közül hármat emel ki, a kovásztalan kenyerek, a hetek és a sátrak ünnepét, amelyek alkalmával minden zsidó férfinak megkellett jelennie az Úr előtt, tehát Jeruzsálemben. Innen ered a zarándokünnepek elnevezés.

PESZAH ÉS KOVÁSZTALAN KENYEREK

A zsidóság jelenlegi szokásrendszerében a peszah és a kovásztalan kenyerek ünnepe elválaszthatatlan, bár előfordul, hogy a Tórában külön szerepelnek (2Móz 23,25; 2Móz 34,18). Utóbbi indoka, hogy ekkor hozta ki az Úr az ő népét Egyiptomból. Ezen a hét napon a zsidók nem ehettek kovászos kenyeret, pontosabban semmit, ami azzal készült, valamint a házaikból is el kellett takarítaniuk minden kovászt. Ez egyértelmű utalás arra, hogy a népnek nem volt ideje ilyen kenyeret sütni Egyiptom elhagyását megelőzően, hiszen sietniük kellett. Ezenfelül fontos volt az áldozat szerepe is, amelyet Jeruzsálemben kellett bemutatnia minden férfinak. Az ünnep hetedik napján a sabbat szabályai érvényesültek.

A mózesi könyvekben nagyrészt együtt szerepel a kovásztalan kenyerek ünnepe és a peszah, tehát „az Úr páskája” (3Móz 23,5), amely ugyancsak az üdvtörténethez kapcsolódik, az Egyiptomból való szabadulásra emlékeztet. A páska egynapos, és közvetlenül a kovásztalan kenyerek ünnepe előtt tartják. A törvény előírta a tartózkodást a munkától – kivéve a megfelelő ételek elkészítését –, valamint az áldozat bemutatását, méghozzá Jeruzsálemben. A törvény szövege minden kétséget kizáróan a szentélyhez kapcsolta az eseményt (5Móz 16,2). A páskát kisebb, családi körben is megtartották, egyébként ez máig így történik. Ennek rituáléja a szabaduláshoz kötődött: az egyesztendős, hibátlan hím bárány vagy kecskegida levágásából és kovásztalan kenyerekkel, illetve keserű füvekkel való elfogyasztásából – széder – állt. A széder pontos rendje és liturgiája során szertartásosan felidézik az egyiptomi szabadulás történetét.