Az erdélyi Mezőbajon élő, tizenhét éves Bács Amanda csak az utóbbi években kezdte komolyabban venni a hitét. Gyerekkorában nem volt természetes a templomba járás, húsvétkor inkább a locsolkodás érdekelte. A fordulópontot a konfirmáció jelentette: ekkor kezdett el kátéórákra járni, és ekkor érintette meg igazán egy Ige Pál apostol kolosséi leveléből: „Gyökerezzetek meg és épüljetek fel őbenne…” Ez az élmény nem maradt elméleti. Amanda fokozatosan bekapcsolódott a helyi gyülekezet életébe, és ma már tudatosan keresi azokat a helyzeteket, amelyekben a hite erősödhet. A nagyböjt ehhez különösen jó keretet adott számára.

Idén a gyülekezete konkrét feladatsort állított össze a böjti időszakra: minden napra jutott egy-egy próba. Volt, amikor a zenehallgatásról kellett lemondani, máskor türelemgyakorlásra hívták a gyülekezet tagjait, vagy arra, hogy figyeljék meg tudatosabban a természetet. A feladatok egyszerre voltak egyszerűek és nehezek. – Amikor benne vagyunk a mindennapokban, észre sem vesszük, mi minden tölti ki az időnket – mondja Amanda. A lemondás ezért nála nem látványos gesztusokban jelent meg, hanem apró döntésekben. A közösség fontos szerepet játszott ebben a folyamatban: bár mindenki egyénileg végezte a feladatokat, rendszeresen megosztották egymással a tapasztalataikat, és a lelkipásztorukkal is beszélgettek róluk. – Arra bátorított minket, hogy a felszabaduló időben keressük a csendet, az imádságot, az Igét.

A csend azonban nem mindig magától értetődő. – Néha azt érzem, monológba fordul az imám, nehéz kapcsolódni Istenhez – fogalmaz őszintén. Ilyenkor tudatosan vált: inkább a hálaadásra törekszik. Ez a hangsúlyeltolás segít neki abban, hogy ne saját gondolatai körül forogjon, hanem Istenre figyeljen. A nagyböjt során több bibliai könyvet elolvasott, és közben egyre inkább felismerte, mennyire töredezett a figyelme.

– Rájöttem, milyen sok időt töltök zenehallgatással, és hogy több csendre lenne szükségem – vallja be. Ez a felismerés talán nem látványos, mégis döntő: a böjt így nem ér véget húsvéttal, hanem hatással marad a hétköznapokra is. A természet tudatos megfigyelése szintén új tapasztalat volt számára. – Sokszor észre sem vesszük, milyen szép a teremtett világ. Most megálltam, és figyeltem – magyarázza. Ez a lassítás nemcsak esztétikai élményt jelentett, hanem lelki tapasztalatot is, amint fogalmaz. – Így közelebb éreztem magam Istenhez – állítja. Számára a húsvét egyértelműen a legfontosabb ünnep. – Sokan a karácsonyra mondanák ezt, de számomra a húsvét a legfőbb, mert Jézus ekkor töltötte be a küldetését – mutat rá, majd a teológiai felismerés személyes hangsúlyt kap: – Néha fel sem fogjuk, mibe került ez neki!

MINDEN NAPOT ISTENNEL INDÍT

A Beregszászon élő, tizenöt éves Taracközi Abigél egészen más helyzetből közelít a böjthöz, mégis hasonló kérdésekkel szembesül. Idén böjtöl először, és májusban konfirmál, így számára ez az időszak egyfajta felkészülés is. – Most kezdem igazán érteni, mi a jelentősége – mondja. A döntései konkrétak: lemondott az édességről és a sorozatokról. – Apróságnak tűnnek, de mivel a mindennapok részei, nehéz nélkülük – állapítja meg őszintén.

A böjt nála szorosabban kapcsolódik a tudatos lelki rendhez. Reggelente hatkor kel, hogy imádkozzon és áhítatot olvasson. Ez nem pusztán fegyelem kérdése, hanem kapcsolatépítés is: