A Magyarországi Református Presbiteri Szövetség nagy múltra tekint vissza, eredeti, 1938-as alapítása után 1990-ben alakult újra, mások mellett Szabó Dánielnek, illetve Ritoók Zsigmondnak és testvérének köszönhetően. Hazánkban – az erdélyi és királyhágómelléki közösségtől eltérően – a szövetség nem egyházon belüli szervezet, tehát nem válik automatikusan tagjává minden tisztségviselő. Önkéntesen jelentkezhetnek az érdeklődők, akik tagdíjfizetési kötelezettség mellett számos építő programon, például konferenciákon vagy csendes hétvégéken vehetnek részt.

A cél évtizedek óta változatlan: az elhívott presbitereket szeretné segíteni a szövetség, hogy gyülekezetüket és egyházunk egészét a lehető legjobban szolgálják. Ennek egyik feltétele a korábban jellemző, szigetszerű működés meghaladása, vagyis hogy az ország különböző szegleteiben élő testvérek azt érezzék, egy irányba tartanak.

Palicz Róbert, a szövetség elnöke felidézi: amikor a Reformáció 500 rendezvénysorozat során egy sportcsarnok megtelt reformátusokkal, sokan rácsodálkoztak, mennyien vagyunk. Kicsiben ezt történik a presbiterekkel is: a szövetség programjain megtapasztalhatják, nincsenek egyedül, van kihez fordulni, van kitől jó példákat ellesni.

MIT VÁRUNK EGY PRESBITERTŐL?

Egyházunk szabályzata szerint presbiter lehet az a nagykorú, konfirmált testvér, aki alkalmas gyülekezete szolgálatára, nem áll egyházi fegyelmi büntetés alatt, példamutató életet él, és az egyházközsége megválasztja. De vajon mi kell ahhoz, hogy valaki jó presbiterré váljon? Palicz Róbert szerint mindenekelőtt elhívás: imádságos szívvel meg kell vizsgálni, valóban nekünk való-e ez a feladat, Isten indít-e bennünket annak elvállalására. Ha igen, magabiztosan mondhatunk igent, hiszen Mózes példája megtanította: nem feltétlenül az ideális jelölteket, az eleve alkalmasakat hívja az Úr a szolgálatra, hanem az elhívottakat teszi alkalmassá.