Hogyan született meg a cím és a koncepció?

Timár Gabriella Ulla: A művészek az ötvenes, hatvanas évek szocialista rendszerében alkottak, ahol meghatározott irányvonalakhoz kellett volna igazodniuk. Sokan közülük nem tudtak vagy nem akartak ennek megfelelni. Az alkotóművészek a kultúrpolitika nyomása mellett gyakran küzdöttek egzisztenciális gondokkal is. Mindezek mögött ott húzódott a szellemi szabadság vágyának a kérdése, amely végül a kiállítás címét sugallta: ki segít mindebben az embernek? Valakire még szükségünk volna mindabban, ami az életünket körülveszi, ami ránk nehezedik! Ki hengeríti el a követ előlünk? – ahogyan az evangéliumi történetben az asszonyok kérdezik a sírhoz tartva húsvét hajnalán.

Bizonyos helyzeteket nem tudunk emberi erőből megoldani. Kicsik és kevesek vagyunk hozzá: és éppen ebből a felismerésből születik meg az a mélyebb, lelki keresés, amely ezekben az alkotói sorsokban – akár a képzőművészetben, akár a korszak irodalmában – is megjelenik.

Horváth Gyula: Régóta szerettem volna megvalósítani ezt a kiállítást. Sokáig inkább tűnt távoli vágyálomnak, mint reális tervnek. Egy hozzánk hasonló, kisebb intézmény számára rendhagyó, hogy ilyen léptékű vállalkozásba vágjon bele. Különösen a jelentős, fő művek összegyűjtése tűnt megvalósíthatatlannak, úgy éreztük, a lehetetlenre vállalkoztunk.

Milyen bibliai motívumok jelennek meg Kondor Béla művészetében?

Horváth Gyula: Egyebek közt Ezékiel könyve különösen foglalkoztatta, ahogyan a Jónás-történet is többször megjelent az ábrázolásaiban. Meghatározó motívumai közé tartoztak a feszületek és a Golgota-jelenetek.

Művészetének mégis az egyik legfontosabb és leggyakrabban visszatérő elemei az angyalok. Ezek azonban korántsem ártatlan, aranyhajú lények; gondoljunk csak a késes, géppisztolyos, ítélkező angyalokra, vagy a forradalom angyalára – ezeket Kondor emberi tulajdonságokkal ruházta fel. A képeken gyakran feszülnek az ég felé törő szárnyak, miközben alattuk apró, esendő emberalakok jelennek meg. Ez a belső feszültség magában a művészben is megvolt: erős öntudat és alkotói bizonyosság párosult azzal a kérdéssel, hogy ő mint ember vajon szerethető-e.

Milyen narratív ívet követ a kiállítás?

Horváth Gyula: Az volt a legfontosabb szempontunk, hogy a lehetőségeinkhez mérten minél teljesebb képet adjunk az életműről, és arra törekedtünk, hogy gazdag, sokszínű, mindemellett átgondolt válogatást mutassunk be. Bár sokan Kondor Béla grafikai munkásságát tartják az erősebbnek, én ezt nem választanám szét ilyen élesen. Úgy gondolom, hogy festészetében és grafikájában egyaránt kiemelkedőt alkotott, ezért igyekeztünk egyenlő mértékben megjeleníteni mind a két területet.

Alkotásait nehezen lehet besorolni egyetlen művészeti irányzatba.

Timár Gabriella Ulla: Tiltakozott az ellen, hogy az avantgárdhoz vagy bármelyik másik modern irányzathoz sorolják, annak ellenére, hogy abban az időszakban szinte mindenki oda akart tartozni. Ragaszkodott a saját világához: rendkívül sűrű, intenzív, mély szakmai tudásra alapozott művészetet épített fel.

Formáiban, színeiben és technikájában egyaránt egyéni utat járt. Visszanyúlt az évszázadokkal korábbi hagyományokhoz, de soha nem mechanikusan vette át azokat. Ezek összessége teszi őt különlegessé, a XX. század egyik meghatározó alkotójává.