A barokk zenei koncertet Katona Viktor lelkipásztor, a drogterápiás otthon vezetője nyitotta meg igehirdetéssel, amely azonnal kijelölte az este lelki súlypontját. Prédikációjának alapját Lukács evangéliuma első fejezetének 26–38. verse adta, Mária angyali üdvözletének jól ismert, még is újra és újra megszólító története. Prédikációjában Katona Viktor arra mutatott rá, hogy bár református közegben ritkábban esik szó Máriáról, története mégis alapvető üzenetet hordoz minden hívő számára. Két olyan mozzanatot emelt ki, amelyekhez a mai ember is könnyen kapcsolódhat. Az egyik Mária reakciója: az evangélium szerint megdöbben az angyal szavain, és elgondolkodik azok jelentésén. Ez a belső elmélyülés a lelkipásztor szerint arra tanít, hogy Isten Igéjéhez nem elég felszínesen közeledni: időt kell adni a megértésnek, és hagyni, hogy valóban megszólítson bennünket.

A másik hangsúlyos pont Mária válasza volt – „Íme, az Úr szolgálóleánya…” (Lk 1,38) –, amely az elfogadás és az Isten akaratába vetett bizalom példája. Az áhítat végén arra bátorította a jelenlévőket, engedjék, hogy a bibliai történet személyes megszólítássá váljon, hiszen Isten kegyelme mindenkihez szól, és közös rácsodálkozásra hívja a közösséget.

A nyitóáhítat után Csejtei-Varga Júlia, Gergics Anna és Borza Erzsébet, valamint Csejtei Tamás és Farkas Tamás léptek színpadra. Az elhangzó művek letisztultságukkal nemcsak zenei élményt kínáltak, hanem az elmélyülés és az elcsendesedés terét is megnyitották. A hangverseny zárásában az éneklésbe a drogterápiás otthon lakói is bekapcsolódtak, tovább erősítve az alkalom közösségi jellegét, és hangsúlyozva: a zene és a közös megszólalás az összetartozás megélésének egyik legerősebb formája.

Ezt követően Katona Viktor mutatta be az intézményt és annak működését. Az otthon nyolc-tíz hónapos bentlakásos terápiát kínál szenvedélybetegséggel küzdő férfiak számára, akik a közösségben eltöltött idő alatt fokozatosan indulhatnak el a felépülés útján, hogy később megerősödve lépjenek tovább az önálló életbe.

A bemutatást személyes bizonyságtétel követte, amely közelebb hozta a hallgatósághoz a Magyarországi Református Egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Missziója által fenntartott ráckeresztúri drogterápiás otthon szemléletét. Kocsis Dávid saját életútján keresztül beszélt a szenvedélybetegségbe torkolló útról, a veszteségekről és a mélypontról, amely végül az intézménybe vezette.

Elmondása szerint a közösségben átélt zene és éneklés, valamint az ítélkezéstől mentes légkör lassan feloldotta kezdeti ellenállását, és megnyitotta az utat a hit, a Biblia és az istentiszteleti közösség felé. Vallomása szerint a hit megerősödése segítette abban, hogy ne címkézzen embereket, hanem a sérülések mögött meglássa az emberi méltóságot és a gyógyulás lehetőségét. Az alkalom így nemcsak közösségi élményt adott, hanem kézzelfogható betekintést nyújtott egy olyan szolgálat munkájába is, amely a felépülést és az újrakezdést kínálja.