Miért döntött a teológia mellett, mi ösztönözte arra, hogy ezt tanulja?

A teológiai főiskola előtt kereskedelmet és marketinget tanultam. A tanulmányaim alatt tértem meg igazán, ekkor váltam hívő keresztyénné. Már akkor motoszkált bennem az a gondolat, milyen jó lenne teológiát tanulni, de próbáltam elnyomni a késztetést. Azonban az idő múlásával egyre jobban erősödött bennem ez a vágy. Szerettem volna jobban megismerni a hitet, mélyebb, rendszerezett tudást szerezni róla, hogy tényleg megértsem, miben hiszek.

Leginkább a kíváncsiság volt az, ami erre az útra terelt: hogy jobban megismerjem az Urat. Miután megtértem, sokat jártunk a diákszervezetemmel missziókra. Ott sok nem hívő fiatallal beszélgettem, de éreztem, hogy nem tudok minden kérdésükre válaszolni – ez is motivált a teológia tanulására. A pasztorálpszichológia azért is bizonyult jó választásnak, mert érdekes, ahogyan a hit és a pszichológia találkozik egymással, és segít jobban megérteni embertársainkat, a bennük kavargó gondolatokat.

Hamarosan az egyik rádió műsorvezetője lesz. Mi vonzotta erre a pályára?

Mindig is érdekelt a kommunikáció, a beszéd, hogyan tudjuk a legjobban megragadni a hallgatóság figyelmét. A rádió számomra az a médium, sőt „művészeti ág”, amely megtanít szépen és hatékonyan beszélni. Úgy érzem, a jó beszéd nem pusztán technika, hanem egyfajta hivatás is, amellyel inspirálni lehet az embereket. A gyülekezeti munkásságommal pedig úgy tudom párhuzamba hozni, hogy az utóbbi években azt vettem észre, számos lelkészt és gyülekezeti szolgálót hatalmas tudás jellemez, de gyakran nem tudják ezt jól átadni. Ennek fejlesztése érdekében is választottam a rádiót, hogy átadhassam a tapasztalataimat.

Kérem, beszéljen a hittel való személyes kapcsolatáról, a hitkereséséről!

Hagyományos értelemben véve nem keresztyén családból származom. Ugyan anyukám ágáról református a családunk, de nem gyakoroltuk a hitünket. Mégis, amióta az eszemet tudom, benne éltem a gyülekezetben, hiszen édesanyám ragaszkodott ahhoz, hogy hittanórákra, hittantáborokba, istentiszteletekre járjunk. Ugyanakkor nem volt személyes hitem. Tudtam, hogy Isten létezik, de nagyjából ennyiből állt vele a kapcsolatom. Jól mutatja ezt az is, hogy ha imádkoztam is, azt magázódva tettem, azaz távolinak érzékeltem az Úr jelenlétét. Gondoltam, idősebb koromban majd én is eljárok templomba, elolvasom a Bibliát, de addig „eltettem egy polcra”, nem foglalkoztam behatóbban a hittel. Az hozott nagy változást, amikor tizenkilenc éves koromban felkerültem egyetemre Budapestre. Rengeteg fiatal keresztyént ismertem meg, ami egyfajta kultúrsokként is hatott rám, hiszen sajnos vidéken inkább az idősebbek járnak templomba. Nagyon jó volt látni, hogy a fiatalok együtt mennek el templomba, fesztiválokra, összejövetelekre. A legjobban az ragadott meg bennük, hogy mekkora szeretettel vettek körül, rögtön befogadtak. Elkezdtem többet találkozni velük, az egyik lánnyal közelebbi barátságot is kötöttem, ő avatott be még mélyebben abba, milyen keresztyénnek lenni. Rájöttem, hogy olyan értékeket hirdetnek, amelyekre én is vágyom, és az életemben mindig is érzett űrt a keresztyénség töltötte be.

A teológia előtt marketingkommunikációt is tanult: mit gondol, miben kapcsolódik össze ez a két pálya?

Elsőre teljesen eltérőnek tűnhet a két terület, de mindkettőt tanulva látom bennük az összefüggéseket és azokat a pontokat, ahol kiegészíthetik egymást. A marketingkommunikációban megtanultam, hogyan lehet az embereket megszólítani, hogyan kell az üzeneteket átadni, közösséget építeni. Ezek a készségek a teológiai munkában is lényegesek, hiszen ott is emberekhez szólunk, persze nem termékeket, hanem lelki és erkölcsi értékeket közvetítünk, de ennek a módját is meg kell tanulni. A marketing adta az eszközöket. A teológia a mélységet: megtanított, miként lehet a tartalmas, hiteles, lélekhez szóló üzeneteket megfogalmazni.